Belföld

„Nonszensz” – Bátonyi Péter a hatvanpusztai bírságról

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
Az egykori kormányfőtanácsos szerint magát cáfolja a hivatal.

Az Orbán Viktor édesapjának hatvanpusztai majorságán végzett munkák miatt 5,7 millió forintos bírságot szabtak ki, tudta meg az RTL Híradó. Védett műemléket bontottak engedély nélkül, mást engedély nélkül építettek. Bátonyi Péter művészettörténész, egykori kormányfőtanácsos a Klubrádióban a büntetésről azt mondta: „a semminél több, a valaminél kevesebb”. A szakértő az engedély nélküli bontások, építések miatt kiszabott bírságot érthetetlenül kicsinek nevezte. Szerinte

nonszensz az 5,7 milliós összeg,

egyetlen épület bontásáért milliárdos büntetés járna, de itt két épületet bontottak el. A most hatályos bírságrendelet alapján – a rendelet megszövegezésében részt vevő kollégájának számításai szerint – milliárdokat kellene fizetni. Bátonyi Péter szerint a két műemlék teljes elpusztítása mellett ráadásul engedély nélkül építettek díszmedencét, ciszternát és kőkapukat is Hatvanpusztán.

A szakember emlékeztetett rá, hogy a bírságoló kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi főosztályvezetője 2021-ben még levélben hivatkozott egy engedélyre, amely alapján az istállóépület „részben bontásra kerül”, és „jobbára mai szerkezettel épül újjá”. A mostani sajtóhírek alapján viszont nem adott bontási engedélyt se az építési, se az örökségvédelmi hatóság. Bátonyi Péter idézett a 2021-es levélből, amely ennek ellenkezőjét állította.

A 2020. május hónapban készült tartószerkezeti szakvélemény alapján került kiadásra az engedély, amely szerint a megvalósítás során az épület falszerkezete és alapozásának egy része elbontásra kerül. Az épület szerkezetei, alapozás, falak, födémek, villamos- és gépészeti hálózatok, burkolatok, új anyagból, jobbára mai szerkezettel épülnek újjá.

Egy műemlék esetében ez nyugodtan tekinthető teljes bontásnak – tette hozzá. A szakértő szerint az ügyben az lenne a nulladik lépés, ha kimondanák, hogy a műemlékek elpusztultak. Ehhez meg kell szüntetni a védettséget, utána lehet számolni. Számára egyértelmű, hogy nem lehet megállni a kormányhivatal felelősségénél, mert büntetőjogi tételekről van szó. (Hadházy Ákos előzőleg Facebook-oldalán szintén bagatellnek nevezte az 5,7 millió forintos bírságot. A volt képviselő szerint sem a hivatal, sem Orbánék nem úszhatják meg ennyivel, ha a rendőrség teszi a dolgát.) Korábban a 24.hu-nak Bátonyi Péter azt mondta: a magyar társadalom 16 éven át fizette a cechet azért, hogy Orbán Viktor újraélje gyerekkori álmait.

Hatvanpuszta ennek az egésznek a szimbóluma, amelyet aztán saját szellemi színvonalának megfelelően úgy újított fel, hogy lebontatta a kétharmadát. Ugyanaz a felkapaszkodottság került elő, mint Lázár és Matolcsy esetében.

Kapcsolódó
Bátonyi Péter: Lázár elhitte, hogy a félművelt Szijjártó- és Rogán-szerű figurákhoz képest ő valaki
Az egykori kormányfőtanácsos azt mondja: a Fideszben olyan uralkodói allűrök voltak, amelyek a Kádár-korszakban elképzelhetetlenek lettek volna. Közben a magyar társadalom 16 éven keresztül azt fizette, hogy Orbán Viktor újra átélhesse gyerekkori álmait.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik