Tudomány

Rejtélyes csontvázakat találtak Hitler egykori főhadiszállásánál

Vladimir Zapletin / Getty Images
Vladimir Zapletin / Getty Images

Kéz- és lábnélküli csontvázak kerültek elő Adolf Hitler egykori keleti fronti főhadiszállásánál, a Farkasveremnél, a mai Lengyelország területén – írja az MTI. A három felnőtt, egy csecsemő és egy gyerek maradványaira Hermann Göring, a Luftwaffe egykori parancsnokának villájában találtak rá.

A leleteket egy amatőr régészekből álló csoport fedezte fel, akik nem tudták megmagyarázni a maradványok eredetét, és szerintük az sem világos, hogy a csontvázak egyáltalán a második világháború idejéből származnak, vagy talán később temették őket oda.

Az ügyben a hatóságok nyomozást indítottak, a törvényszéki szakértők pedig rendőri felügyelet mellett megvizsgálták a maradványokat, hivatalos eredményt azonban még nem közöltek.

A Farkasveremként elhíresült búvóhely a Harmadik Birodalom elsőszámú főhadiszállása volt a keleti fronton. A komplexumot, amely nagyjából 250 hektáron terült el, maguk a nácik próbálták lerombolni még 1945-ben mikor visszavonultak az előrenyomuló Vörös Hadsereg elől. A gierlozi erdőben található bunkerek, barakkok és egyéb épületek romjait ma turisták látogathatják.

Kapcsolódó
Óriási tömegsírokra bukkantak Németországban
A kutatók eddig mintegy 1000 csontvázat találtak bennük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik