Az ENSZ 1995-ben, Berlinben rendezte meg először a COP-ot (Conference of the Parties, azaz Felek Konferenciája), melynek feladata az éghajlati átalakulás problémájának megvitatása. Az éves találkozók történetében a valódi áttörés 20 év után, a COP21-en jött el, a 2015-ös tárgyalások vezettek el a sokat emlegetett párizsi klímaegyezmény megszületéséhez. A megállapodás értelmében a világ országai célul tűzték ki, hogy az iparosodás előtti időkhöz képest a század végére lehetőleg 1,5, legfeljebb 2 Celsius-fokban korlátozzák a globális felmelegedés mértékét.
Az elmúlt években a COP-okon sikerült kisebb-nagyobb eredményeket elérni, egy-egy konferencia után azonban a szakértők rendszeresen hiányérzetről számoltak be. A fosszilis energiahordozók visszaszorítása terén továbbra sem jött el a várva várt fordulat.
A zöld átállás immár nemcsak klímavédelmi, hanem gazdasági érdek is lenne. A technológia fejlődésének köszönhetően az alternatív energia használata egyre olcsóbbá válik, emiatt világszerte jelentős fellendülés tapasztalható a beruházások terén – sok kormány és vállalat most kezdi csak felismerni a területben rejlő lehetőségeket. Ezzel párhuzamosan az Ukrajna elleni orosz invázió miatt tovább mélyült a 2021-ben kirobbant energiaválság, ami sürgetővé tette az olaj- és gázfüggőség felszámolását.
Ilyen körülmények között szervezték meg 2022. november 6. és 11. között az egyiptomi Sarm es-Sejkben a COP27-et. Cikkünkben szakértők segítségével próbáljuk bemutatni a konferencia eredményeit, a jelenlegi klímapolitikai helyzetet, valamint a jövőbeli kilátásokat.
Belekóstoltak a felmelegedésbe
Lehoczky Annamária klímakutató, szakújságíró, a Másfélfok állandó szerzője személyesen is ellátogatott a COP27-re – a konferenciáról a klímaügyi portál felületén külön cikkben is beszámolt. „A COP-ok szervezési szempontból mindig problémásak, 30-40 ezer fő érkezik ilyenkor a helyszínre, nem egyszerű a helyzet. Idén picit nehézkesebb volt a rendezés” – mondta a 24.hu-nak a szakértő.
Szálláshelyekben nincs hiány az üdülőparadicsomként ismert Sarm es-Sejkben, a konferencia idején viszont látványosan elszálltak az árak, ami sok civil és szakmai szervezetet, illetve országot kellemetlen helyzet elé állított. Emellett az étkezési lehetőség sem volt megfelelően biztosítva, de az ivóvíz terén is adódtak gondok. A hűvös európai novemberből az egyiptomi hőségbe érkezve ezek a problémák még súlyosabbnak érződtek.
Egy kicsit olyan volt, mint belekóstolni az egyre súlyosbodó klímaváltozásba, abba, amiről egyébként rendszeresen írunk.
Egyre kevesebb víz, egyre kevesebb élelem, elszálló árak, és olyan forróság, ami a munkát és a pihenést is megnehezíti. Elég erős pofon ezt személyesen megtapasztalni, különösen azon országok képviselőinek, akik még próbálják visszafogni a változásokat” – nyilatkozta lapunknak a szakértő.
Lehoczky Annamária megerősítette a világsajtóban olvasható véleményeket: a konferencia után felemásak az érzések. Mindenképp pozitívum, hogy a károk és veszteségek elleni küzdelem terén jelentős előrelépés történt, felállítottak ugyanis egy olyan pénzügyi alapot, amellyel a fejlődő országokat fogják támogatni a jövőben.
Az érintett államok a globális felmelegedés következményeinek egyik legfőbb elszenvedői, miközben magáért a klímaváltozásért kevéssé tehetők felelőssé. Ezek a szegényebb országok régóta igyekeztek kiharcolni az alapot, most pedig úgy tűnik, közelebb került a cél.
Kérdés az is, hogy lesz-e elég támogatás az adaptációra, és az végül mire is lesz elég. „A probléma az, hogy minél tovább halogatjuk az éghajlatváltozás mérséklését, annál nehezebb lesz alkalmazkodni a már elkerülhetetlen hatásokhoz, és ez annál több kárhoz és veszteséghez vezet majd. Ezért volt kulcsfontosságú kérdés az, hogy miként fogják a fejlett országok segíteni a fejlődőket abban, hogy ezeket a károkat és a veszteségeket kezelni tudják” – tette hozzá a szakértő.
Érdemes kihangsúlyozni, a dedikált pénzügyi alap valójában csak tüneti kezelés. Magára a betegségre, a klímaváltozásra, továbbra sem sikerült az emberiségnek elfogadnia a terápiát.
Most sem jött el a fordulat
Lehoczky Annamária szerint az országok még mindig nem képesek egyetértésre jutni abban, hogy minél hamarabb ki kellene iktatni a felmelegedés fő okozóit, a fosszilis tüzelőanyagokat. Ennek hátterében elsősorban az áll, amit az eddigi COP-okon is lehetett tapasztalni: az olajnagyhatalmak érdekképviselete rendkívül erős, blokkolják a haladást, és jelentősen befolyásolják a záródokumentumokat. „Az idei záródokumentum első vázlata például még puhább is volt, mint a tavalyi glasgow-i” – mondta a szakértő.
Ami a fossziliseket tekintve 2022-ben ígéretesnek tekinthető: India felvetette, hogy ne csak a kőszén kivezetéséről tárgyaljanak az országok, hanem a kőolaj és a földgáz visszaszorításáról is. India a javaslatot azzal indokolta, hogy a kőszénfókuszú megközelítéssel hátrányba hozzák a fejlődő országokat, ahol a kőszén még mindig meghatározó az energetikában. A fejlett államok egy lépéssel előrébb járnak, ezekben a térségekben már inkább a kőolaj és a földgáz a domináns.
India kezdeményezése mögé utóbb az Európai Unió és az Egyesült Államok is beállt, a végső szövegbe viszont nem került be ez a részlet. Lehoczky Annamária úgy gondolja, ezen probléma feloldása a jövő konferenciáinak feladata lesz.
A vegyes érzések ellenére a szakértő összességében úgy értékeli, a károkra és veszteségekre vonatkozó döntés miatt a COP27 mindenképp értékesnek számít az eddigi konferenciák sorában. Az erre szánt finanszírozás témája az elmúlt szűk 30 évben még csak nem is került hivatalosan a tárgyalók elé.
Mi is számít klímakárnak?
„Alapvetően nagyon eltérőek a különböző országcsoportok érdekei, felelőssége, illetve eleve a témához való viszonyulásuk” – nyilatkozta a 24.hu-nak Mika János éghajlatkutató, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem egyetemi tanára. A szakértő kiemelte, hogy bár a klímaalap létrehozása üdvözlendő, a fejlődő-fejlett kategória besorolása eléggé elavult. A fejlődő országok között például Kína is szerepel, amely ma már az egyik legnagyobb kibocsátónak tekinthető.
Problémás továbbá, hogy bár az időjárási károkat gyakran éghajlati kárnak minősítik, ez nem teljesen jogos. Időjárási károk mindig is voltak, és noha ezek a felmelegedés miatt erősödhetnek, még nem teljesen kimutatható a kapcsolat. „Egy katasztrófa bekövetkezése tulajdonképpen három dologtól függ: a természettől, a természetföldrajzból adódó kitettségtől, illetve a sérülékenységből. Utóbbi tényezőhöz sorolható többek között, hogy milyenek az épületek vagy mennyire tájékozottak az emberek. Ezt a három faktort nagyon nehéz szétbontani, és egyelőre nem tudjuk egyértelműen azt állítani, hogy az időjárási szélsőségek fokozódtak” – tette hozzá.
A klímaváltozás azonban megkérdőjelezhetetlen, tudományos tény. „Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület, azaz az IPCC 2021-es jelentésében először szerepelt tudományos konszenzusként egyértelműen az ember szerepe a légköri és óceáni változásokban. Korábban 90-95 százalékos valószínűségről beszéltek, ez immár 100 százalékosnak tekinthető” – mondta Mika János.
Mint a kutató rávilágított, az emberiség előtt az a feladat áll, hogy legalább 70 százalékkal csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátást. Az első konkrét százalékos vállalás a már említett párizsi klímaegyezmény életbelépésével, 2016 novemberében jött létre. Ennek sorában az Európai Unió tagállamai – így Magyarország is – vállalták, hogy 2030-ig legalább 55 százalékkal csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es évhez képest.
A végső 2 Celsius-fokos határ tartása érdekében ugyanakkor még komolyabb vállalásokra lenne szükség.
1,5 Celsius-fok, 2 Celsius-fok?
Az egyeztetések folyamata rendkívül összetett és hosszú. „Igazán sikeresnek csak a 2015-ös párizsi COP-ot lehet tekinteni, azon történt minőségi előrelépés. Azóta egyelőre ott tartunk, hogy a rövid távú érdekek és az aktuális kihívások, például az energiaárak vannak előtérben. Nyilatkozat persze most is született, megerősítették a párizsi megállapodás elvi alapját, de hogy a célokat milyen módon lehetne megvalósítani, arra nincs elegendő konkrétum” – mondta Mika János.
A szakértő szerint amennyiben 2030-ig sem következnek érdemi lépések, akkor pusztán az eddig elfogadott csökkenés elhanyagolható lesz. „Ami már most benne van a megállapodásokban, az édeskevés.
Ha a jelenlegi emissziós trendek folytatódnak, akkor egészen biztosan átlépjük a 2 Celsius-fokos határt
– emelte ki.
Noha a párizsi klímaegyezmény óta a felmelegedés 1,5 Celsius-foknál remélt megállítása gyakran előkerül, a cél kevésbé reális, miközben klímavédelmi szempontból nincs kitüntetett jelentősége. A világ legtöbb térségében az 1,5 és a 2 Celsius-fokos felmelegedés hatásai között nincs nagyobb eltérés, mint a két melegedési mérték közötti háromnegyedes számarány. Ez alól például a Duna vízgyűjtő területe kivétel, a nagy folyamok árvizeinek esetében nem lenne mindegy az a bizonyos 0,5 Celsius-fok, ugyanis nagyobb lehet a különbség, mint ami a háromnegyedes arányból következik.
„A 2 fokos melegedés is elég sok, ami viszont nagyon veszélyes és semmiképp sem megengedhető, az a 3 Celsius-fok. E szint fölött ugyanis olyan változásokról beszélhetünk, amelyek visszafordíthatatlanok. Ilyen többek között a nyugat-antarktiszi jégtömb elolvadása, ami önmagában 5 méteres tengerszint-emelkedéssel járhat az egész világon” – mondta lapunknak a kutató.
A helyzetet bonyolítja az úgynevezett büntető felmelegedés, amely akkor is fellép, amikor az emberiség végre képes lesz a kibocsátás már említett 70 százalékos mérséklésére. A korábbi évtizedek fokozódó üvegházhatásának ugyanis csak 50-70 százaléka jelentkezik azonnal a légkörben, a többi az óceánok vízét melegíti. A fennmaradó hőtöbblet még majd ezután adódik át a légkörnek. Nagyon nem mindegy, hogy mekkora melegedés 30-50 százaléka lesz ez a büntetés, amely tehát akkor is fellép, amikor az üvegházhatás már nem erősödik tovább.
Nem csak a diplomáciáról szól
„A COP kapcsán azért érdemes tisztában lenni vele, hogy a konferenciára akkreditált több mint 33 ezer emberből csupán 16 ezer az állami delegált. Kint vannak nagy számban civil szervezetek, vállalatok, kutatóintézetek, nemzetközi szervezetek és egyéb csoportok, a COP tehát részben diplomáciai rendezvény, részben inkább amolyan szakmai vásár és tudományos konferencia” – nyilatkozta a 24.hu-nak Dr. Bart István klímapolitikai szakértő, a Klíma Stratégia 2050 Intézet vezetője, aki egy civil szervezet képviselőjeként volt kint a COP27-en.
Éppen ezért a konferencián a sajtóban bemutatott diplomáciai tárgyalásokon felül is történnek események. Értékes kapcsolatok alakulnak itt ki, és a legújabb eredményeket is bemutatják, amik közvetett módon mind elősegítik a klímavédelmi törekvéseket. Míg a párizsi rendezvényt leszámítva a konferenciák diplomáciai szegmense rég nem hozott igazi fordulópontot, addig a kiállítás rész szakmailag igenis fontos – és rendkívül népszerű is, az akkreditáció a nagy érdeklődés miatt kifejezetten nehéz.
„Nem mentegetni akarom a cselekvés hiányát, ám érdemes tudni, hogy a politikusok, főleg ha demokratikus országot képviselnek, sokszor nem érzik magukat felhatalmazva. Sok országban nehéz otthon elfogadtatni, hogy a saját adóbevételeinkből miért támogatnánk egy másik földrész árvízáldozatainak megsegítését” – mondta a szakértő, aki úgy véli, a politikai realitások megnehezítik a valódi intézkedéseket.
Tehát a döntéshozók dolga sem könnyű. Egyes nyugat-európai országokban, ahol erős a zöld szavazóbázis, a politikusok könnyebben kiállhatnak a klímavédelem oltárán tett áldozatokért, Magyarországon azonban nem ez a helyzet.
Máshogy beszélünk a klímaváltozásról
Lehet, hogy a katarzis idén is elmaradt, Bart István azonban úgy gondolja, a COP-oknak igenis van gyakorlati hasznuk, támogatják például a klímatudatosságot. Ha máshogy nem is, annyiban biztosan, hogy ilyenkor, november végén a médiában mindig bemutatják az adott konferencia tanulságait, eredményeit.
„Nagyon is fontos, hogy ne csak a nyári kánikula idején beszéljünk a globális felmelegedésről, és ne csak abban a kontextusban, hogy most épp nagyon meleg vagy nagyon hideg van, vagy te éppen mit teszel a klímaváltozás ellen a termosztát csavargatásával.
Azt is ki kell hangsúlyozni, hogy az államok kötelessége a probléma orvoslása
– mondta lapunknak.
A szakértő úgy érzi, túl sok klímapolitikai beszélgetés zajlik abban a keretben, hogy az egyén mit tesz a veszélyes változások ellen, holott nemcsak egyéni, állami felelősségről is érdemes beszélni. „Amikor az oktatás kihívásairól beszélünk, akkor sem szoktuk számon kérni a szülőt, hogy megtanította-e mondjuk a mohácsi vészt” – tette hozzá.
Mint Bart István elmondta, óriási dolog, hogy a COP-oknak van hatása a közbeszédre, és egyre többször kerül szóba bolygónk átalakulása – akár a politikai, akár az éghajlati vetület. Magyar szempontból ugyanakkor hátrányos, hogy itt Kínán, az Egyesült Államokon és más nagy szereplőkön van a fókusz, és a magyar állam feladatairól és lehetőségeiről kevesebb szó esik.
Megelőzés helyett alkalmazkodás
„Az egészen biztosan pozitívum, hogy 2018-2019 óta fellendültek a klímamozgalmak. Nagyon sokat fejlődött az éghajlatváltozással kapcsolatos közbeszéd, a tudósok már-már alarmista módon fogalmaznak, és az országok részéről is konkrétabbak az ígéretek. Az érdemi cselekvés valahogy mégis hiányzik. Évek óta idézgetik az ENSZ-főtitkárt, milyen kétségbeesetten kéri a döntéshozókat, hogy végre lépjenek” – elevenítette fel a 24.hu-nak Perger András környezetmérnök, a Greenpeace Magyarország klíma- és energiakampány-felelőse.
A szakértő eddigi megszólalóinkhoz csatlakozva úgy véli, az idei COP sem hozta el az újabb fordulatot. „Hosszú egyeztetés után létrejött egy záródokumentum, amely mindenki számára kompromisszumos, de igazából nem sok következik belőle. Az idei konferencia illik a sorba abban az értelemben, hogy elmaradt az elvárásoktól. Nehéz egyébként áttörést elérni úgy, hogy a COP-okon rendszeresen a fosszilis lobbié a legnagyobb delegáció. Nagyon sok ország és cég érdekelt abban, hogy ne történjenek érdemi előrelépések” – tette hozzá.
Perger András szerint Sarm es-Sejkben születtek ugyan apró sikerek, ezeket a lépéseket viszont már legalább 10-15 évvel ezelőtt meg kellett volna tenni. Aggasztónak látja továbbá, hogy az emberiség mintha kezdene átállni a felmelegedéshez való alkalmazkodáshoz, elengedve a kibocsátás-csökkentés tervét.
„Az adaptáció persze szükséges, rengeteg ország van, amelyet szélsőségesen rosszul érint az éghajlat átalakulása, holott gyakran nem is igazán felelősek a folyamatért. Egy lépés a klímaigazságosság felé, ha a tényleges okozók, a gazdagabb országok segítséget nyújtanak a már elszenvedett károk és veszteségek kompenzálásában. Mindez azonban csak tüneti kezelés, azzal nem lesz kisegítve egy karib-tengeri sziget lakója, ha a hurrikán után támogatásból újjáépítheti a házát, amely jövőre ismét elpusztul a viharokban. Ez még nem adaptáció” – nyilatkozta.
A szakértő kiemelte, amennyiben a jelenlegi vállalások meg is valósulnak, az is édeskevés lesz a katasztrófa elkerüléséhez.
A fosszilis ipar pedig nem látszik megtorpanni, továbbra is rengeteg pénz ömlik a szektorba. Ugyan a jelenleg nyitott mezők kitermelésével önmagában is átlépnénk az 1,5 Celsius-fokos határt, az emberiség újabb és újabb lelőhelyeket keres, illetve tár fel, és égeti el az onnan kitermelt fosszilis energiahordozókat. Ezzel párhuzamosan a légköri szén-dioxid-koncentráció folyamatosan nő.
Magyarországnak még mindig az orosz gáz kell
Ami a magyar vonatkozást érinti: a COP-okon nincs igazán erőteljes döntéshozói jelenlét. Ez Perger András szerint tulajdonképpen nem feltétlenül nagy probléma, hiszen hazánk a vonatkozó kérdésekben alapvetően az Európai Unióhoz igazodik. „Nagyon ritka, hogy klímakérdésekben Magyarország ne húzzon az EU-hoz, az Európai Unió álláspontja egyben a magyar álláspont is. Persze valódi klímavédelmi elkötelezettség esetén azért játszhatna a magyar küldöttség nagyobb szerepet is a tárgyalások során.”
Az elkötelezettség azonban kérdéses. Az újabb, 2030-as 55 százalékos uniós vállalás, amelyet Magyarország is elfogadott, valójában kevés az 1,5 Celsius-fokos cél eléréséhez, mivel inkább 65 százalék lenne szükséges. Ráadásul a magyar kormány még nem nyilatkozott ennek az 55 százaléknak a teljesítést illetően sem. Lassan három éve, hogy megszületett a Nemzeti Energia- és Klímaterv, amelyben 2030-ig 40 százalékos mérséklést vállaltunk az 1990-es szinthez képest, a 40 és 55 százalék közti különbség áthidalásáról viszont azóta sincs hír.
Két megoldás jöhet számításba: Magyarország vagy csökkenti kibocsátását, vagy amolyan potyautas lesz. Mivel az 55 százalék az EU-s szintre vonatkozik, pontos részletekben pedig egyelőre nem állapodtak meg, nem tisztázott, hogy a célt végül tagállami szinten kell-e értelmezni.
A kibocsátás-csökkentési tervek árnyékában a kormány közben lehetőséget teremtett a védett erdők kivágására, gyakorlatilag ellehetetlenítette a napelemes piacot, és a Mátrai Erőmű üzemidejének a meghosszabbításáról is döntött. „Úgy tűnik, amennyi gázt el tudunk hozni Oroszországból, azt fel is vásároljuk, és lehetőleg a hazai szénhidrogén-termelést is felpörgetjük.
A kormányzati nyilatkozatok sem arról tanúskodnak, hogy mérsékelni akarnánk a kőolaj-felhasználást
– állapította meg a szakértő.
