Tudomány koronavírus

Jelentősen átalakíthatja az agyat a Covid-19

Egy friss vizsgálat alapján a Covid-19-ből felépült páciensek agyában akár hat hónappal a gyógyulás után is kimutathatóak rendellenességek  – írja az IFLScience. A Delhi Indiai Műszaki Intézet által vezetett szakértők speciális MRI-vel mérték fel a SARS-CoV-2 fertőzése által okozott agyi elváltozásokat.

A szuszceptibilitás súlyozott képalkotás (SWI) egy meglehetősen új módszer. A technika lényege, hogy egyes anyagok, például a vér összetevői, a kalcium és a vas eltérő módon reagálnak a mágneses térnek való kitettségre. Az SWI különösen hatékony az agyi vérömlenyek, az érrendszeri rendellenességek és a daganatok detektálásában.

Szapna Misra, a csapat tagja szerint tanulmányuk a Covid-19 neurológiai hatásainak új aspektusára világít rá.

A szakértők jelentős rendellenességekre bukkantak a betegség túlélői körében.

Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) becslése alapján ötből egy felnőtt fertőzött tartós tünetekkel küzd. Sok kutató foglalkozik azzal, hogy felmérje a Covid-19 hosszú távú következményeit. A tünetek egy része neurológiai jellegű, ezek közé tartozik az agyi köd, a fejfájás, a szédülés, a szorongás és a depresszió.

Roxana Wegner / Getty Images Illusztráció.

A friss tanulmány elkészítéséhez 46 gyógyult személy adatait vetették össze 30 egészséges emberével. A hosszú Covidban küzdő alanyok általában fáradtságról, alvászavarról, figyelmi problémákról és memóriazavarról számoltak be.

Az eredmények alapján a felépült pácienseknél az elülső lebeny több fehérállományi régiójában is jelentős elváltozások alakultak ki, de az agytörzsben is észleltek furcsaságokat. Ez magyarázatot adhat tüneteikre. A kutatók célja most az, hogy még hosszabb távon elemezzék a koronavírus agyra gyakorolt hatásait.

Koronavírus

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik