Tudomány zöldövezet

Vége a nyárnak, komoly lehűlés jön

Sopronyi Gyula / 24.hu
Sopronyi Gyula / 24.hu

Hétvégén egy kisebb hidegfront érte el hazánkat nyugati irányból, a változékony időjárás helyenként rekordmennyiségű csapadékot hozott. Az élénk, sokszor erős szél pedig a viszonylag sok napsütés mellett is kellemetlenné tette az időt – de legalábbis elszoktunk tőle, hogy nem kell megfőni a nap 24 órájában. A hűvös levegő utánpótlása a hétfői nap folyamán megszűnik, az előttünk álló héten pedig ismét a szélsőségek veszik át a főszerepet.

A folytatásban egy anticiklon helyeződik fölénk, melegedés kezdődik, a hét második felében azonban egy masszív hidegfront véget vet az idei nyárnak

– mondja a 24.hunak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa. Nézzük részleteiben.

Jelentős lehűlés

A hét közepéig tehát melegszik az idő, a csúcshőmérsékletek 24-30 fok között alakulnak, de ez csak visszaidézi a nyarat. A napsugarak beesési szöge egyre alacsonyabb, mind kevésbé képesek felmelegíteni a felszínt, ezért a 30 fokos maximum is csak a legmelegebb órákban lehetséges, és nem is az ország minden pontján.

A hajnalok hűvösnek ígérkeznek, a keddi 6-14 fokról csütörtök reggelre 11-20 fokig nőnek az értékek, miközben csapadék a hét első napjaiban nem valószínű. Csütörtökön aztán megérkezik az északnyugati hidegfront jelentős lehűléssel a nyomában:

A napi középhőmérséklet a hét második felében 12-14 fok körül alakul, a maximumokat 14-19, 15-20 fok környékén várhatjuk.

Az ország leghidegebb pontjain (Zabaron például) 4-5 fokot mutathatnak hajnalban a hőmérők. Visszatér a csapadék is, a hét végéig országos átlagban 5-15 milliméter eshet, de a Dél-Dunántúlon „özönvízre” készülhetünk: pár nap alatt megközelítőleg a havi átlag, azaz 40-60 mm eshet.

Vége a nyárnak

Az Agronaptár.hu hosszabb távú előrejelzése szerint a jövő hét elejétől jóval szárazabbá válik az idő, de a hideg levegő utánpótlása körülbelül szeptember 22-éig kitart. Ez már az úgynevezett nyárzáró hidegfront: az a lehűlést okozó időjárási jelenség, amely után a nappalok rövidülése és a napsugarak beesési szögének csökkenése miatt idén már nem tud nyárias szintre visszamelegedni a levegő.

Szeptember 22. után előre láthatóan ismét melegedés indul, és kezdetét veszi az a rövid periódus, amely sokak kedvence az őszben: a vénasszonyok nyara – ami köztudottan már csak nevében utal a nyárra, mintegy búcsúként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik