Tudomány

Mindenkit átvertek azzal, hogy élet van a Holdon

A New York Sun hasábjain 1835. augusztus 25-én jelent meg egy bizonyos Dr. Andrew Grant tollából az első cikk a holdbéli civilizáció felfedezéséről, amely aztán összesen hat részt megélve lázba hozta egész Amerikát, és jelentősen meglódította a napilap eladásait. Nyilván ez utóbbi volt a motiváció, a Grant nevű „tudós” valójában az újság egyik munkatársa, feltételezhetően Richard A. Locke volt – írja a Rubicon.hu.

Az akkor már néhány éve megszűnt Edinburgh Journal című tudományos lapra hivatkozva „Grant” elmesélte, hogy a neves asztronómus, Sir John Herschel dél-afrikai expedíciója során új, minden eddiginél élesebb távcsövével felfedezte, hogy

az általunk látott kráterek között valójában hatalmas óceánok hullámzanak, buja növényzet tenyészik, és magas fokú humanoid civilizáció él.

Grant – azaz valószínűleg Locke – napról-napra szállította a meglepő részleteket az ott élő furcsa lényekről, repülő unikornisokról, kétlábú hódokról és bizonyos emberszabású lényekről, akiknek testét szőr borítja, és denevérszárny segíti őket a repülésben.

Wikipedia Az álhírhez tartozó illusztráció

A cikkek hitelességét nagyban alátámasztotta Herschel személye, a tudományos folyóirat neve, és az a körülmény, hogy az asztronómus néhány évvel korábban valóban a Fokföldön vizsgálódott. A New York Sun ötlete bejött, a lap példányszáma rohamosan emelkedett, és csak a lapszerkesztők jóindulatának tudható be, hogy a „tudósítás” hat nap után befejeződött. Az olvasók túlnyomó része azonban hosszú ideig nem jött rá, hogy átverés áldozata lett. Sőt, hamarosan a tudományos világ képviselői is érdeklődtek a Journal eredeti tanulmányai iránt.

A lelkiismeret-furdalás aztán arra sarkallta a New York Sun szerkesztőit, hogy 1835. szeptember 16-án beismerjék a tréfát, de – ahogy az lenni szokott – még hosszú hónapok, sőt, évek múltán is akadtak olyanok, akik hittek a denevérszárnyú Hold-lakók létezésében. Állítólag maga Herschel is rengeteget bosszankodott amiatt, hogy a New York-i lap olvasói leveleikben a földön kívüli életről faggatták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik