Tudomány koronavírus

Akár egy évig is tarthatnak a hosszú Covid tünetei

Li He / XINHUA / Xinhua via AFP
Li He / XINHUA / Xinhua via AFP

Az Európai Klinikai Mikrobiológiai és Fertőző Betegségek Kongresszusán ismertetett kutatás szerin 10-ből 6 hosszú Covidban szenvedő ember még a fertőzés után egy évvel is tapasztal tüneteket – számol be róla a Study Finds. A Luxemburgi Egészségügyi Intézet közel 300 Covidon átesett embert kérdezett meg arról, hogy a fertőzés után milyen tüneteket tapasztalt. A korábbi tanulmányok nagyjából 200 különböző tünetét találták a hosszú Covidnak, amelyek a fertőzés után hetekig, sőt, hónapokig is fennállhatnak.

A Covid-betegek 25-40 százalékánál alakul ki hosszú Covid-betegség.

Az új tanulmány szerint 10 emberből hatnál (59,5%) még a pozitív Covid-teszt után egy évvel is volt legalább egy hosszan tartó tünet. A leggyakoribb elhúzódó probléma a folyamatos fáradtság, légszomj és ingerlékenység voltak.

Ezenkívül a csapat megállapította, hogy ha egy hosszú Covidban szenvedő legalább 15 hétig (nagyjából négy hónapig) tapasztal bizonyos tünetet, akkor az a tünet az év hátralévő részében meg is maradt.

A tanulmány szerzői a résztvevőket három csoportra osztották a fertőzés kezdeti súlyossága szerint (tünetmentes, enyhe és közepestől súlyosig). Ez feltárta, hogy a közepesen súlyos vagy súlyos betegségben szenvedőknél kétszer nagyobb valószínűséggel alakul ki hosszú Covid egy évvel a fertőzés után. A súlyos covidosok egy évvel később is nagyobb valószínűséggel tapasztalnak alvási problémákat, mint a tünetmentes betegek (63,8% és 38,6%).

Mindössze hétből egy résztvevő nyilatkozta azt, hogy úgy érzi: hosszú távon együtt tud élni a hosszú Covid tüneteivel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik