Tudomány

Újraindul az orosz Hold-program

Vlagyimir Putyin a távol-keleti Vosztocsnij űrrepülőtéren jelentette be kedden, hogy Oroszország újraindítja Hold-programját – írja az MTI. Az orosz elnök az űrhajózás napja alkalmából vett részt egy kitüntetési ünnepségen.

„Folytatjuk az új generációs szállítójármű és a nukleáris űrenergetikai technológiák létrehozását, amelyben nyilvánvalóan nagyon jó eredményeink és egyértelmű előnyeink vannak.

Újraindítjuk a Hold-programot

– mondta az orosz államfő.

Putyin hangsúlyozta, hogy Oroszország minden tervét meg fogja valósítani az űrszférában, annak ellenére, hogy kívülről megpróbálják akadályozni a fejlődését. Az orosz elnök ezzel az Ukrajna elleni támadás miatt bevezetett nyugati szankciókra utalt. Arról is szólt, hogy Moszkva kész a nemzetközi együttműködésre az erre  hajlandó partnerekkel. Leszögezte, hogy Oroszország nem készül elszigetelődni, és hogy Oroszországot lehetetlen elszigetelni. Emlékeztetett rá, hogy a Szovjetunió az országot sújtó totális szankciók ellenére is képes volt elsőként műholdat és embert küldeni az űrbe, szovjet űrhajós tette meg az első űrsétát, és szovjet volt az első holdszonda és az első női űrhajós is.

Mióta bevezették a szankciókat, az orosz fél több alkalommal is azzal fenyegetőzött, hogy kilép a Nemzetközi Űrállomás (ISS) programjából, Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz feje pedig még arra is utalt, hogy a lezuhanó ISS nyugati országokra eshet. A szakértők többsége úgy gondolja, hogy a szankciók nagyon súlyos hatást fognak gyakorolni az orosz űriparra.

David Trood / Getty Images

Putyin a Vosztocsnij űrközpontba meghívott fehérorosz hivatali partnere jelenlétében sürgette, hogy a Roszkozmosz biztosítson repülési lehetőséget fehérorosz űrhajósok számára. Kitért a két ország közötti együttműködés lehetőségeire, Vosztocsnij továbbépítésétől kezdve a plazmahajtómű kifejlesztéséig.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök egyebek között azt hangoztatta, hogy Fehéroroszország minden helyzetben Oroszország mellett marad, és kész az együttműködés megerősítésére.

Alekszandr Mitykin, a Lavocskin Tudományos és Ipari Társaság elektromos rendszerekért felelős helyettes főkonstruktőre a RIA Novosztyi hírügynökség szerint pénteken közölte, hogy Oroszország 46 évi kihagyás után augusztus 22-én ismét missziót indíthat a Holdra.

A Luna-25 automata űreszköz az égitest déli pólusán fogja gyakorolni a lágy leszállást, emellett kutatásokat végez majd a Hold felszínén. A Luna-26 a tervek szerint 2024-ben indul felderítésre, a Luna-27 pedig várhatóan 2025-ben a talajt fogja tanulmányozni. A Luna-28 mindákat gyűjt majd be, és folytatja az orosz űrhajósok leszállási technikájának kidolgozását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik