Az 1848–49-es forradalom bukása után Kossuth Lajos Törökországba menekült. Vidinből az Isztambultól több száz kilométerre délre elhelyezkedő, kis-ázsiai Kütahyába internálták őt és kíséretét. Az egykori kormányzó a feleségével és – az angolok közbenjárásának hála – a gyerekeivel is újra találkozott a szultán földjén.
A törökországi száműzetés nem tartott sokáig, miután az Egyesült Államok kongresszusában – ahol a későbbi elnök, Abraham Lincoln már 1849 szeptemberében szóba hozta a magyarok balszerencsés forradalmának ügyét – úgy döntöttek, segítenek feloldani a diplomáciai patthelyzetet, amit a szigorú büntetést és kiadatást kérvényező osztrákok és oroszok, valamint a kiadatást ellenző angolok és franciák konfliktusa okozott.
A USS Mississippi 1851 szeptemberében megérkezett a török partokhoz, és hamarosan már úton is volt Amerika felé a fedélzeten Kossuth Lajossal és 59, szintén száműzetésben élő forradalmárral. Természetesen Kossuth családja is a szeptember 11-én útnak induló hajó fedélzetén volt.
Kalandos utazás és hajócsere
Az amerikai felségjelű gőzös a diplomáciai bonyodalmakat elkerülendő csak akkor állt meg, amikor elengedhetetlen volt, és Kossuthot sem nagyon engedték leszállni ugyanebből az okból kifolyólag. Vagy legalábbis ezt tervezték.
A kapitány azt az utasítást kapta, hogy csak a Genova melletti La Speziában, majd Marseille-ben álljanak meg, illetve Gibraltáron és Marbellán, ha muszáj.
Annyira ragaszkodott az angliai kitérőhöz, hogy Gibraltáron leszállt a USS Mississippiről, és végül a Liverpoolból induló Humboldt nevű, menetrend szerinti postahajón érkezett meg New Yorkba. Az ex-kormányzó olyannyira nem bizonyult jó utasnak, hogy még a New York Times is külön cikket szentelt a zökkenőmentesnek közel sem nevezhető hajóútnak.
Ágyúszó New Yorkban, bankett Washingtonban
A Humboldt 1851. december 5-én éjfél előtt nem sokkal adott jelet magáról egy rakétával New York partjainál. A városban már izgatottan várták a szabadságharcosokat, rögtön fel is húztak egy zászlót, valamint a kikötőkben lévő hajók ágyúi díszlövéseket adtak le a vendégek tiszteletére. Egészen pontosan 31 lövés dördült el, annyi, mint ahány tagállama volt akkor az Egyesült Államoknak.
„Olyan nagy lelkesedéssel fogadták Kossuth Lajost a tengerentúlon, ahogy korábban egyetlen külföldi államférfit sem” – mondta Dr. Hermann Róbert főtanácsos, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese.
Érkezésekor nagyszabású felvonulással készültek a tiszteletére New Yorkban, a Sun magazin beszámolója alapján szó szerint Kossuth-mánia uralkodott a városban. Az éttermekben megjelent a gulyásleves, az év végi ajándéközönben pedig a Kossuth-pipák, a Kossuth-ernyők, a Kossuth-övek és -csatok, valamint a Kossuth-táskák és -zakók is. A Broadway-en a Barnum Amerikai Múzeumban megrendezett kiállítás egyenesen úgy hivatkozott rá, hogy
Innen Washingtonba ment, ahol ő volt a második hivatalos külföldi vendége a kongresszusnak (a függetlenségi háborúban az amerikaiak oldalán harcoló francia La Fayette márki után). Washingtoni látogatásából is hatalmas felhajtás lett: Kossuth 1851 utolsó napját Millard Fillmore elnökkel töltötte, a kongresszusban és a szenátusban tett hivatalos látogatását pedig még egy bankett is megelőzte. A négy programnak ráadásul négy különböző napot szenteltek.
„Kossuth szívesen beszélt mindenhol, bár a részben Shakespeare művein, nagyobbrészt viszont az angol romantikus írókon-költőkön alapuló angoltudása kicsit különösnek számított, amire már Angliában is felfigyeltek. Ugyan csak felnőttként tanulta meg a nyelvet, de nyolc hónapos amerikai körutazása alatt nagyjából 600 (gyakran többórás) beszédet tartott, melyek alapján az egyik legjobb szónokként tartották számon az amerikaiak” – mondta el Frank Tibor, az ELTE BTK Angol-Amerikai Intézetének nyugalmazott professzora, a téma szakértője.
Olyan jó szónoknak tartották, hogy egyesek szerint még Abraham Lincoln is kölcsönvette a szavait, méghozzá az amerikai polgárháború egyik legvéresebb ütközetére, az 1863-as gettysburgi csatára emlékezve:
Korunk szelleme a demokrácia. Mindent a népért, és mindent általa. Semmit a népről a nép nélkül – Ez a demokrácia
– szól az ominózus passzus, Frank szerint ugyanakkor Kossuth ohiói szónoklata és az elnök beszéde közötti kapcsolat nem bizonyított, így ez az elmélet inkább a magyarok büszkeségének terméke.
Kossuth szabadkőműves lesz
„Washingtonban szerette volna elérni, hogy megígérjék neki: ha újraindulna a szabadságharc – amiben ő egészen az 1867-es kiegyezésig hitt –, akkor az Egyesült Államok a magyarokat fogja támogatni, de ez nem jött össze. Egyrészt azért, mert egy ilyen ígéret a Habsburg Birodalom és az USA közötti diplomáciai viszony rovására ment volna, másrészt azért, mert az Egyesült Államok ekkor még nem számított nagyhatalomnak, ezért fel sem merült, hogy egy másik kontinensen található ország belügyeibe beleszóljanak, ez illúzió volt” – elevenítette fel Frank.
A fővárosból először egy nagyobb, államokon átívelő körutazásra ment, melynek a legdélibb állomása New Orleans volt. Az utazás egyik pontján Kossuth még a szabadkőművesek közé is belépett, amikor a cincinnati páholy 1852 februárjában a tagjai közé fogadta. Mindkét általunk megkérdezett történész azt mondta: feltételezhetően ebben a lépésében is az motiválta, hogy így jobban tudja majd képviselni a magyarok ügyét. Ebben nem lett igaza.
Bárhol szónokolt is az amerikai beavatkozást és támogatást sürgető szabadságharcos, rendre hangsúlyozta, hogy nem akar más országok belügyeibe vagy a közeledő elnökválasztási kampányba beleszólni, ezért a kor Amerikájának legvitatottabb kérdésében, a rabszolgaság ügyében sem nyilvánult meg. A szabadságról szónokló, a rabszolgaságról mégis hallgató forradalmár megjelenése emiatt furcsán vette ki magát a rabszolgatartó déli államokban – a nyílt állásfoglalás elmaradását az Amerikai Rabszolgaságellenes Társaság egy levélben számon is kérte.
Bár a Hadtörténeti Múzeum szakértője szerint ezt a tojást ügyesen táncolta körbe Kossuth, a támogató- és pénzszerzési kísérlete nem ezen úszott el, hanem azon, hogy az amerikai diplomácia akkoriban még egészen máshogy nézett ki, mint manapság. Sőt, Herman szerint
Az aktív hónapoknak köszönhetően nem csak a magyarok és a szabadságharcuk, hanem Kossuth személye is nagy figyelmet kapott, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy rengeteg települést neveztek el róla az Egyesült Államokban.
Fotó Bostonban
Az országjárás Washingtonban ért végét, ahonnan Kossuth egy újabb körútra indult: az 1775 és 1783 között zajló függetlenségi háború helyszíneit járta be abban bízva, hogy így még nagyobb szimpátiát kelthet az amerikaiakban. Ugyanis Kossuth úgy látta, a Habsburg igától szabadulni akaró magyarok olyanok, mint egykor az angol gyarmati státusz ellen küzdő amerikaiak – mondta Frank.
Május elején eljutott Bostonba is, ahol Albert Sands Southworth és Josiah Johnson Hawes stúdiójában elkészültek róla (és Pulszky Ferencről) a történelem tankönyvek lapjairól is ismert, kalandos körülmények között Magyarországra jutó dagerrotípiák.
Kossuth Lajost láthatóan megtörte a szabadságharc kudarca, és az azt követő emigráció, valamint az is, hogy nem sikerült valódi szövetségesekre találnia az Egyesült Államok vezetőiben, akik már a rabszolga-felszabadításról folytattak szenvedélyes vitákat. Kossuth éppen akkor egyik fél mellé sem állhatott. Ráadásul Frank Tibor szerint még a forradalmi tervekkel gyűjtött mintegy 80 ezer dollárból – ami az eredeti célnak csak a töredéke volt – sem maradt sok, mert az utazás során a kíséretével felélték a pénz jó részét.
Kossuth Lajos feleségével és három gyerekével 1852. július 14-én indult vissza Európába, a haláláig tartó száműzetés java pedig csak ezután következett.
