Tudomány

Az Alzheimer-kór kezelésében is segíthet a Viagra

Egy új vizsgálat alapján az impotencia elleni Viagra segítséget jelenthet az Alzheimer-kórban szenvedők számára – írja az MTI a BBC-re hivatkozva. A szakértők azt vizsgálták, hogy miként hat a gyógyszer az agyban, és kiderült, hogy az anyag olyan proteinokat vesz célba, amelyek közrejátszanak a demencia ezen formájának kialakulásában.

A kutatók mintegy 7 millió beteg 6 évet átfogó információit elemezték egy adatbázis révén.

Az eredmények alapján azoknál a férfiaknál, akik Viagrát szedtek, alacsonyabb volt az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata.

A jelenség megértéséhez további vizsgálatokra lesz szükség. A hasonló tanulmányok azért izgalmasak, mert egy már létező készítmény újféle felhasználása gyorsabb, egyszerűbb és olcsóbb válasz lehet egy teljesen új gyógyszer kifejlesztésénél.

A szildenafil hatóanyagot tartalmazó Viagrát eredetileg szívgyógyszernek tervezték, mivel az erek ellazításával vagy tágításával javítja a véráramlást. Később felfedezték, hogy a szervezetben máshol is hasonló hatást fejt ki, többek között a pénisz artériáiban, és ezért sikeresen kezeli a merevedési zavarokat.

Alice S. / BSIP / BSIP via AFP

A felhasználásnak ugyanakkor más módjai is lehetnek, a szildenafilt például férfiaknál és nőknél is alkalmazzák már a pulmonális hipertóniára, vagyis a tüdő megromlott vérellátásának kezelésére. A közelmúltban azt is vizsgálták, hogy a hatóanyag segíthet-e a vaszkuláris demenciában, a demencia második leggyakoribb formájában szenvedő pácienseken.

A friss eredmények alapján a gyógyszer az Alzheimer-kórnál sikeres kezelési módot adhat. Bár a rendellenesség pontos oka nem ismert, de azt már felfedezték, hogy a páciensek agyában kóros fehérjelerakódások képződnek. A kutatócsoport megállapította, hogy a gyógyszer normálisnál nagyobb mennyiségű alkalmazása javítja az agysejtek növekedését, és csökkenti a fehérjelerakódások képződését az emberi szövetekkel végzett laboratóriumi kísérletekben.

Feixiong Cheng, a clevelandi Lerner Kutatóintézet munkatársa és a kutatás vezetője szerint miután kapcsolatot találtak a szildenafil használata és az Alzheimer-kockázat csökkenése között, a következő fázisban véletlenszerű klinikai teszteket végeznek az elmélet bizonyítására, és a szildenafil Alzheimer elleni klinikai alkalmazásának igazolására.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik