Oli SCARFF / AFP
Tudomány zöldövezet

Annyit drogoztak a Glastonbury Fesztiválon, hogy az már károsítja a környezetet

Környezetet károsító mértékben mutattak ki kábítószereket a Glastonbury fesztivál helyszínénél lévő Whitelake folyóban – írja az MTI. A kutatók mérései szerint a fesztivál idején az MDMA (metiléndioxi-metamfetamin) pszichoaktív szer és a kokain szintje a folyóban olyan magas, hogy képes károsítani a vízivilágot, köztük a ritka angolnapopulációkat a folyó távolabbi szakaszain és mellékágain is.

A szakemberek ezért felszólították a fesztivál látogatóit, hogy a rendezvény által biztosított hivatalos mellékhelyiségeket használják, mivel

a kábítószerek a szabadban való vizeléssel jutnak a közeli folyókba.

A kutatók az utolsó, 2019-ben megrendezett Glastonbury fesztivál előtt, alatt és után mérték a vízben lévő kábítószer mértékét a Whitelake folyónak a fesztivál helyszíne feletti és alatti szakaszán. Kimutatták, hogy az MDMA koncentrációja megnégyszereződött egy héttel a fesztivál után. A kokainkoncentráció olyan mértékűre nőtt, amelyről ismert, hogy hatással van a védett fajként számon tartott angolnák életciklusára.

„Minden fesztiválhelyszínen kimutatható a nyilvános vizelésből származó, tiltott kábítószerek általi szennyeződés” – mondta Dan Aberg, a walesi Bangori Egyetem természettudományi karának mesterszakos hallgatója, a kutatás egyik résztvevője. „A Glastonbury Fesztivál közelsége egy folyóhoz azt eredményezi, hogy a fesztivál látogatói által kibocsátott kábítószerek nem bomlanak le a talajban, mielőtt a törékeny vízi ökoszisztémába érnek” – tette hozzá.

A szakemberek szerint kutatásokat kell végezni azon lehetséges környezetbarát módszerek feltárására, amelyekkel csökkenteni lehet a fesztiválokról eredő tiltott szerek kibocsátást és hatását.

„Fő gondunk a környezeti hatás. Ez a kutatás megmutatta azt, hogy a kábítószerek olyan mértékben kerülnek a folyókba, amely felborítja az európai angolna életciklusát, aláásva a fajmegőrzésre irányuló erőfeszítéseket” – közölte Christian Dunn, a Bangori Egyetem kutatója.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.