Tudomány

Ennek a holdnak a mélyén az élet nyomaira bukkanhatunk

Egy új vizsgálat alapján kisebb becsapódások formálják a Jupiter egyik holdjának, az Europának a felszínén – számol be a NASA oldala. Az égitest érdekessége, hogy jeges felszíne alatt egy hatalmas vízóceán rejtőzik, amelyben akár az élet is jelen lehet. Az objektum vizsgálata az utóbbi időkben különösen hangsúlyossá vált, hiszen előreláthatóan 2024-ben egy űrszondát fognak küldeni a holdhoz. Az Europa Clipper előkészítheti egy későbbi leszállóegység érkezését, illetve segíthet a landolási és mintagyűjtési helyszín pontos meghatározásában.

Ahogy az Europán a jég kavarog, a mélyből feljebb áramló anyagokat eléri a Jupiter által felerősített sugárzás. A kutatók most az vizsgálták, hogy a becsapódások miként mozgatják meg a felszínt. A számítások alapján az elmúlt több tízmillió évben a hold jegére főként kisebb, átlagosan 30 centiméter mélyre érő ütközések hatottak.

NASA/JPL-Caltech/SETI Institute

A felfedezés befolyásolhatja a potenciális létformák keresését. A kutatók szerint amennyiben ebben a mélységben előfordulnak biológiára utaló anyagok, azok felbukkanva, a sugárzás hatására gyorsan roncsolódhatnak.

Emily Costello, a Manoai Hawaii Egyetem munkatársa és a csapat vezetője szerint ez azt jelenti, hogy 30 centiméternél mélyebben kell majd keresni az élet nyomait.

A szakértők eddig is tudták, hogy a becsapódások befolyásolják az Europát, de most sikerült a legjobban modellezni a folyamatot. A kutatók úgy gondolják, hogy a jelenség az égitest egyenlítőjétől távolabb kevésbé meghatározó.

Bár az Europa Clipper feladata elsősorban nem a lehetséges élet keresése lesz, segítségével jobban megismerhetjük a hold környezetét. A szonda olyan adatokat is gyűjthet, melyek alapján megtervezhetnek egy későbbi, kifejezetten a létformák nyomaira vadászó missziót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik