Tudomány koronavírus

Volt, hogy éjfélkor is adott feladatot a tanár – így hatott a pandémia a magyar gyerekek mentális egészségére

Justin Paget / Getty Images
Justin Paget / Getty Images
A szabadidő és az iskola határai összemosódtak, volt, hogy a tanárok éjjel adtak házi feladatot, a szocializáció nagyon fontos fél-egy éve maradt ki a gyerekeknek. Az UNICEF felmérést készített a magyar szülők között, hogy a gyerekeikre hogyan hatott a pandémia, az eredmények pedig összhangban vannak a nemzetközi kutatásokkal: a mentális egészségre komoly terhet rótt a járványhelyzet.

A gyerekek és a tinédzserek a pandémia miatti lezárások szempontjából az egyik legveszélyeztetettebb korcsoportnak számítanak abból a szempontból, hogy rájuk igazán nagy hatással van a mindennapok megváltozása, a nehezebbé váló tanulás, és komoly rizikófaktor, hogy több időt töltenek otthon az esetleges rossz körülmények között. Az UNICEF felmérést készített a szülők között arról, hogy a gyerekek mentális egészségét hogyan érintette a járvány, az eredmények pedig ugyanazt mutatják, mint a nemzetközi kutatások:

meglátszik az izolációval töltött hónapok hatása a fiatalokon.

„A nemzetközi kutatások ezt előre jelezték, már a legkisebbeknél, vagyis a 3-6 éves korosztálynál is látszott, hogy a szorongás, esetleg a szülők betegsége miatt kialakult általános bizonytalanság tapasztalható, nem is kis arányban: a gyerekek 20 százalékánál” – mondta a sajtótájékoztatón Szlankó Viola, pszichológus, a UNICEF gyermekvédelmi vezetője. „Minden életkornál egy kicsit más volt a jellemző tünet, a nemzetközi kutatásokban például a kamasz korosztályt a motiválatlanság és a túlzott befelé fordulás jellemezte.”

Kapcsolódó
Ne csak arról szóljon az iskola, hogy van matek- meg kémiaóra, hanem arról is, hogyan érzik magukat a gyerekek
A koronavírus-járvány jócskán megviselte a gyerekeket és a velük foglalkozó szakembereket egyaránt, az UNICEF Magyarország ezért igyekszik tenni azért, hogy az iskolában minden eddiginél tudatosabban kezeljék a mentális egészség témakörét.

A UNICEF friss kutatása az első reprezentatív mintán elvégzett kérdőívezés hazánkban, a szakértők 1000 szülőt kérdeztek meg a gyerekek mentális egészségéről. A szülők fele értékelte úgy, hogy jelentős változást tapasztalt a gyerekek mentális egészségében, nyilvánvalóan negatív irányban. Fontos megjegyezni, hogy a korlátozások feloldásával, az iskolába való visszatéréssel ez a probléma nem fog azonnal megoldódni, valószínűleg hosszú távú hatásokra kell számítani, poszttraumás stress-szindrómával, elhúzódó szorongással, depresszióval kell számolni.

Rengeteg oka lehet annak, hogy a gyerekek rosszul viselik a lezárásokat. A leginkább egyértelmű okok a szociális környezet hiánya, a nehezebb tanulás, az iskolai és szabadidő összemosódása. Kövécs Laura, az UNICEF Magyarország Fiatal Nagykövete elmondta, hogy voltak tanárok, akiktől éjszaka kaptak házi feladatot, ez pedig beindíthatja az önkéntelen reflexeket és a szorongást, hogy a gyerek azonnal meg is akarja csinálni azt.

ridvan_celik / Getty Images

Probléma lehetett még az is, hogy a gyerekek a fizikai oktatás hiánya miatt több időt töltöttek otthon, ami a nem ideális családi körülmények között visszatarthatta a fejlődésüket – az eszközhiány, az élelmiszerhiány, a nyugodt környezet hiánya mind hathatott a gyerekek mentális egészségére, arról nem is beszélve, hogy a járvány alatt a gyerekeket érintő családi erőszak száma is megnőtt.

„Sok gyerek jól meg tudott birkózni a helyzettel, és a klinikus mindig a rosszabb helyzetben lévőket látja, de statisztikák is kimutatták, hogy jelentősen megnőtt azoknak a száma, akik segítséget kértek, és ez onnan is látszik, hogy elfogyott a kapacitás a szakembereknél. Megnőtt a bejelentkezések száma, a hangulatzavarok, alvászavarok elsősorban, valamint szorongásos problémák jelentek meg” – mondta Labancz Dániel, klinikai gyermek-szakpszichológus.

Kapcsolódó
Evolúciós csoda a koronavírus, és szó szerint az idegeinkre megy
Az idegrendszert is eléri a koronavírus, és képes pusztítást rendezni. Nem véletlen, hogy megnőtt a mentális zavarok száma a járvány alatt.

A kutatásból kiderült, hogy alapvetően három faktor befolyásolja azt, hogy a gyerekeket mennyire viselte meg mentálisan a lezárás, ami viszont érdekes, hogy ezek nem a hagyományos faktorok, mint az iskolázottság vagy a lakóhely. Pulai András szociológus, a kutatást elemző Publicus Intézet szakértője elmondta, hogy befolyásolta a mentális egészséget

  • az alacsonyabb szülői kereslet,
  • hogy hány szülős a háztartás,
  • illetve, hogy volt-e valamilyen haláleset az elmúlt évben a családban. Ha COVID-hoz köthető, az nagyon befolyásolta a mentális egészséget, ha nem COVID-hoz köthető, az is valamilyen szinten befolyásolta.

Az eredmények hatására az UNICEF kiadott a tanároknak, iskolavezetőknek egy útmutatót, amiben leírja, mik azok a jelenségek, amikre tudatosabban kell figyelni, amikor a gyerekek visszatérnek az iskolába. Ilyen például a korábban említett gyerekbántalmazás témaköre (a statisztikákból kiderül, hogy a családon belüli erőszak szignifikánsan nőtt, körülbelül 30 százalékkal növekedett a rendőrséghez eljutott regisztrált esetek száma), és a lelki egészség témaköre, ami felhívja a figyelmet arra, hogyan lehet a szétzilálódott iskolai közösséget újjáépíteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik