Tudomány koronavírus

Tesztelni kezdi hűtőben is tartható vakcináját a Moderna

CHIP SOMODEVILLA / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
CHIP SOMODEVILLA / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Az mRNS-vakcinákkal szemben az egyik legnagyobb kritika rendszerint az, hogy nagyon alacsony hőmérsékleten lehet csak őket tárolni, különben a bennük található törékeny messenger RNS sérülhet. A Moderna jelenleg forgalomban lévő vakcináját mínusz 40 Celsius-fokon kell tárolni, és csak 30 nappal az első használat előtt lehet 2-8 fokon, vagyis hűtőszekrény-hőmérsékleten tartani. Ez problémássá teszi a szállítást, nem csoda, hogy a vállalat más módszereket is kutat – most kezdődik például

a hosszabb ideig is hűtőhőmérsékleten tartható vakcinájának fázis egyes tesztelése.

A Moderna weboldalán azt írják, hogy az mRNA-1283 kódjelű vakcinát már meg is kapták az első alanyok. A tervek szerint ez is kétadagos vakcina lesz, 28 napos különbséggel kell majd beadni a két dózist.

Ha az eredmények biztatók, az mRNA-1283 akár booster shotként, vagyis emlékeztető oltásként is használható lehet a korábbi Moderna-vakcina után, második adagként adva, de akár az előző vakcinát teljesen kiváltva is hatásos lehet. A fázis egyes kutatás egyelőre a biztonságra és az immunogenitásra fókuszál. Immunogenitáson az antigén immunválaszt kiváltó képességét értjük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik