Tudomány koronavírus

Drámaian csökkenhet az mRNS-vakcinák hatékonysága a szervátültetetteknél

MANDEL NGAN / AFP
MANDEL NGAN / AFP

A hagyományos harmadik fázisú klinikai kutatásokból az mRNS-vakcinák esetében kihagyták az immunhiányos embereket, rájuk készült most egy kiegészítő kutatás, amit a Johns Hopkins Egyetem szakértői végeztek. Az eredmények azt mutatják, hogy egy dózis mRNS-vakcina általában nem vált ki jelentős immunválaszt a szervátültetésen átesett egyéneknél. A kutatók a JAMA tudományos folyóiratban számoltak be az eredményeikről.

A szakértők közösségi médiában toboroztak olyan embereket, akik átestek már szervátültetésen, és 2020. december 16-a és 2021. február 5-e között beoltották őket egyadagnyi mRNS-vakcinával (vagy Pfizerrel, vagy pedig Modernával). Az oltást követő 14-21. napon megvizsgálták azt, hogy mennyi neutralizáló antitest van a szervezetükben.

A 436 résztvevők egyike sem volt korábban PCR-pozitív, az átlagéletkor majdnem 56 év volt. A szervátültetéstől eltelt időszak átlagosan 6 évre rúgott. Az alanyok immunszuppressziós kezelést kaptak. A 14-21. napos időszakban az alanyok közül mindössze 76-nál volt detektálható antitestképződés. Az antimetabolitos immunszuppresszív kezelésben részesülőknél ritkábban alakult ki az immunválasz, mint a többieknél. Ugyanígy kevesebb immunválaszt mutattak ki az idősebb szervátültetetteknél, a Moderna vakcinájára pedig erősebb volt az immunreakció, mint a Pfizerére.

A szakértők a tanulmányban összefoglalták, hogy az immunszuppresszív kezelésben részesülő szervátültetetteknél ritkább, hogy az első dózis mRNS-vakcina után megfelelő antitestmennyiség alakuljon ki a védettség megszerzéséhez. Nagyobb esélyük van viszont rá

a fiatalabbaknak, azoknak, akik nem antimetabolitos kezelést kapnak, illetve azoknak, akiket Modernával oltanak. 

A kutatók felhívták a figyelmet, hogy a tanulmányban nem volt kontrollcsoport, illetve arra is, hogy a kétadagos vakcina első adagja után vizsgálták az immunválaszt. Fontos azonban azt is tudni, hogy egészséges immunrendszerrel rendelkezőknél már az első adag után is van jelentősebb immunreakció. A szakértők szerint érdemes lenne vizsgálni a helyzetet a B-sejtes és T-sejtes válaszra is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik