Tudomány bbc history

Százakat lőttek agyon a fellázadt munkások közül

Sputnik / Sputnik via AFP
Sputnik / Sputnik via AFP
A kommunizmus ellen lázadó tengerészeket és civileket keményen leverték. Akiket elfogtak közülük, egy sarkkörön túli koncentrációs táborba toloncolták, több száz embert pedig agyonlőttek.

Az 1917-es bolsevik forradalmat követő polgárháborús időszak az első világháborúban már egyébként is kizsigerelt orosz lakosság tűrőképességét a végletekig próbára tette. A legális kereskedelem megszűnt, elrendelték a kötelező termény-beszolgáltatást, megállapították a fejadagokat és bevezették a jegyrendszert. A falvakat fegyveres rekviráló osztagok járták, a munkások a fizetésüket is természetben kapták. A hadikommunizmusnak nevezett begyűjtési és elosztási rendszer ellen a munkások és a parasztok egyaránt lázadoztak. A városokban elharapóztak a sztrájkok, vidéken felkelések robbantak ki.

Egyre többen adták vissza párttagkönyvüket, és sokan a leszerelt vöröskatonák közül is az elégedetlenkedők mellé álltak.

Olaj volt a tűzre, hogy 1921. január 22-én elrendelték a munkások addig is ínséges kenyérfejadagjának harmadával való csökkentését. Erre újabb sztrájkhullám söpört végig az országon. A sztrájkolók élén néhány nagy petrográdi gyár munkásai álltak, akik a kenyérgondjaik megoldása mellett a munkás-önigazgatás komolyan vételét követelték. Mivel a város helyőrségéből sokan rokonszenveztek a sztrájkoló munkásokkal, vidékről rendeltek fel katonaságot.

Rendkívüli állapotot hirdettek, kijárási tilalmat vezettek be, és megkezdték a sztrájkolók elbocsátását, amely kenyérfejadagjaik teljes megvonásával járt. Mindez nem segített, a forradalom központjában újabb forradalom veszélye fenyegetett, ezúttal azonban a hatalmon lévő bolsevikok ellen. Ettől tartva a város vezetése végül meghátrált, február 27-én teljesítették a munkások legfontosabb követeléseit. Felemelték a fejadagokat, és különvonatokat bocsátottak rendelkezésükre, hogy vidékre induljanak élelemért. A petrográdi sztrájkhullám ezt követően elült, március elejétől ismét termeltek a gyárak.

Lázadás Kronstadton

Más irányt vettek viszont az események a Petrográd tengeri bejáratát védő Kronstadton, amely az orosz haditengerészet balti flottájának a legfontosabb támaszpontja volt. Ebből következett, hogy a civil lakosság mellett a városban több ezer katona – döntően tengerész – tartózkodott. A petrográdi történések hatására február közepére a feszültség az erődvárosban és az ott állomásozó hajókon is forrpontig hevült. Az 1917-es hagyományokat követve az elégedetlenség élére három sorhajó, a Petropavlovszk, a Szevasztopol és a Reszpublika matrózai álltak.

Sputnik / Sputnik via AFP A Petropavlovszk

Február 28-án elfogadott határozatukban kifejezték bizalmatlanságukat a diktatórikus jelleget öltő bolsevik rendszerrel szemben, és a szovjetek azonnali újraválasztását, valamint a közvetlen demokrácia intézményrendszerének a bevezetését követelték. Követeléseik között szerepelt továbbá a politikai foglyok szabadon bocsátása, a koncentrációs táborokba zártak ügyeinek kivizsgálása, a gyülekezési jog, valamint a szólás- és sajtószabadság biztosítása mindenki számára, beleértve az anarchistákat és a baloldali szocialistákat is.

Néhány órán belül létrehozták az Ideiglenes Forradalmi Bizottságot, kezükbe vették a város irányítását, és a helyi bolsevik vezetőket letartóztatták.

Keményen kitartottak

A kronstadti lázadók február végi határozataikkal és intézkedéseikkel átlépték a Rubicont, ahonnan már nem volt visszaút. A petrográdi szovjet március 4-én megmozdulásukat ellenforradalmi összeesküvésnek nyilvánította, és parancsot adott a lázadás fegyveres erővel történő elfojtására. A március 5-én induló hadműveletet Kamenyev és a szovjet-orosz hadsereg két leendő marsallja, Vorosilov és Tuhacsevszkij irányította. Nem volt könnyű dolguk. A kronstadti erődöt több ezer tengerész és 2–3 ezer civil védte fegyverrel a kezében, továbbá több mint 200 ágyú és löveg az erőd falain és a hadihajókon. A támadók az öböl jegén közeledtek fehér köpenyekbe burkolódzva.

Az első vonalban a tisztiiskolások haladtak, mögöttük a Vörös Hadsereg sorkatonái s végül a Cseka géppuskásai. Utóbbiaknak az volt a feladatuk, hogy az esetleges visszavonulást vagy meghátrálást megakadályozzák. A gyalogsági támadás ennek ellenére nem vezetett eredményre. A következő napokban ezért szárazföldi tüzérséggel lőtték és repülőgépekről bombázták a várost. Közben a védők élelmiszer- és lőszerkészlete egyre fogyott. Az ostrom ennek ellenére március közepéig tartott, a felkelők utolsó egységei március 18-án adták meg magukat, heves kézitusa után.

Kronstadt ostroma a polgárháború legvéresebb ütközeteivel vetekedett. Az utcákon matrózok és munkások holttesteinek százai hevertek. Aki tudott – mintegy nyolcezer katona, civil, nő és gyermek – a jégen át Finnországba menekült, ahol táborokba zárták őket. Ellátásukról hónapokon át a Vöröskereszt gondoskodott. Azokat, akiket elfogtak, egy sarkkörön túli koncentrációs táborba toloncolták. Több száz embert azonban agyonlőttek közülük. Emléküket a „létező szocializmus” gyakorlatából kiábrándult nyugat-európai újbaloldal ideológusai emelték ki a feledés homályából az 1960-as években.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik