Tudomány

Egy életen át hathat az egészségtelen gyermekkori táplálkozás

Egy friss tanulmány alapján a gyermekkorban bevitt túl sok zsír és cukor egy életre befolyásolhatja a mikrobiomot – írja a Phys.org. A hatás akkor is fennmaradhat, ha utóbb egészségessé válik az étrend.

A Riverside-i Kaliforniai Egyetem kutatói egerekkel folytattak kísérleteket. A szakértők az elsők között bizonyították, hogy a fiatal rágcsálóknál az egészségtelen táplálkozás a későbbiekben a bélbaktériumok sokszínűségének csökkenéséhez vezethet.

Egereket vizsgáltunk, de a megfigyelt hatás ugyanolyan, mintha a gyermekek fogyasztanának nyugati, zsírban és cukorban gazdag étrendet: a bél mikrobiomja akár még hat évvel a pubertás után is érintett lehet

– mondta Theodore Garland, a csapat tagja.

mrs / Getty Images

A mikrobiom az állatok, illetve az emberek szervezetében előforduló baktériumok, gombák, vírusok és egyéb mikroorganizmusok együttese. Ezen létformák jelentős része az emésztőrendszerben található, és igen hasznos feladatot lát el, segít például az immunrendszer megfelelő működésében és az emésztésben. Egy egészséges szervezetben egyensúly van a patogén és a hasznos organizmusok között. Ha az arány betegség, antibiotikum vagy a helytelen táplálkozás miatt megváltozik, az komoly problémákhoz vezethet.

Garlandék a kísérleti egereket több csoportba osztották. Egyes példányok standard diétát fogyasztottak, míg más állatok magas zsír- és cukortartalmú táplálékokat kaptak, az élőlények felének pedig biztosítottak futókereket, hogy eleget mozoghassanak. Három héttel a vizsgálat megkezdése után minden egér normál étrendre tért át, a futókereket pedig elvették az állatoktól. A kutatók a 14. hét alatt mérték fel a rágcsálók mikrobiomját.

Az eredmények alapján bizonyos mikroorganizmusok, például a Muribaculum baktériumok mennyisége jelentősen csökkent a nyugati táplálkozás hatására – ezen létformák a szénhidrátok anyagcseréjében segítenek. Az is kiderült, hogy egészségtelen étrend mellett is viszonylagos védelmet ad a baktériumoknak, ha az állatok eleget mozoghatnak, a diéta ugyanakkor összességében jelentősebb hatást gyakorol a bélbaktériumokra.

A szakértők célja az, hogy újabb kísérletekkel, még több mintavétellel mérjék fel a jelenséget. A friss eredmények az emberi egészség szempontjából is fontosak lehetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik