Tudomány

Ezért fordul keletnek az érett napraforgó

HENNING KAISER / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
HENNING KAISER / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

A napraforgó nevét onnan kapta, hogy a virág követi a Nap „útját” az égbolton, napközben lassan keletről nyugatra fordul, éjszaka pedig vissza. Ennek mechanizmusa is ismert, saját belső órájuk alapján nappal a növények szárának keleti, éjszaka pedig a nyugati nő gyorsabban.

Az érett napraforgó azonban már nem forog, mindig keletnek néz. Miért? Mert a növényeket délelőtt több közvetlen napfény éri, mint délután, mivel a délutánok általában felhősebbek a délelőttöknél – derül ki Dr. Horváth Gábor biofizikus professzor az ELTE TTK Biológiai Fizika Tanszék Környezetoptika Laboratórium vezetőjének tanulmányából, amely a Scientific Reportsban jelent meg.

Kelet előnyösebb

A több tudományágat képviselő kutatócsoport csillagászati, meteorológiai és növényfiziológiai adatok felhasználásával meghatározták a Napot nem követő érett napraforgófej virágzata és hátoldala által elnyelt fényenergiát a virágképzés kezdete (július 1.) és a magok teljes érése (szeptember 7.) között. A kutatók megállapították: ha a délutánok felhősebbek a délelőttöknél, akkor a keletre néző napraforgóvirágzat nyeli el a legtöbb fényenergiát. Azt is kimutatták, hogy a virágzat nyugati orientációja előnyösebb lenne, mint a déli.

Mivel a napraforgófej fotoszintetizáló zöld háta akkor nyeli el a legtöbb fényenergiát, amikor a virágzat nyugatra néz, a zöld fejhát által elnyelt fényenergia maximalizálása nem magyarázhatná a virágzat keletre nézését. A keletre néző érett napraforgóvirágzat nyugat-dél felé néző virágzathoz képest mért 10-50 százalékos energiatöbblete számos előnnyel jár a napraforgó számára:

miközben serkentheti a mag fejlődését és érését, felgyorsíthatja a virágzatra lecsapódott harmat reggeli elpárolgását is, ami pedig csökkentheti a gombásodás veszélyét.

Aszimetrikus viszonyok

Ráadásul a délelőtt aktív beporzók is erősebben vonzódhatnak a keletre néző virágzatokhoz. Ez utóbbi két szempontot már mások is fölvetették, ennélfogva a napraforgóvirágzat keleti orientációjának előnyére adott új környezetoptikai magyarázat korábbi hipotézisekkel is összhangban áll.

„A napraforgóvirág keletre nézésének egyértelmű előnye, hogy maximalizálja a virágzat által elnyelt teljes fényenergiát, ha a délutánok felhősebbek, mint a délelőttök, ahogy ez a háziasított napraforgó származási helyének számító Boone County-t, valamint például Közép-Olaszországot és Közép-Magyarországot is jellemzi – foglalja össze az eredményeket Horváth Gábor.

Hozzáteszi, hogy ez az extra fényenergia kézenfekvő környezetoptikai magyarázatot ad arra, miért a napraforgóvirágzat keleti iránya a legelőnyösebb a napraforgó domesztikációs helyére jellemző aszimmetrikus délelőtti-délutáni felhőviszonyok között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik