Mai szemmel szokatlannak tűnhet, körülbelül 1000 és 1300 között az angolna bevett földbérleti fizetőeszköznek számított Angliában. Mivel ekkoriban még nem volt elegendő pénz forgalomban ahhoz, hogy a napi üzleti ügyeket ennek segítségével intézzék, a földesurak kénytelenek voltak elfogadni a különböző természetbeni fizetségeket, mint például tojást, sört, gabonát, és – az ezeknél jóval többre becsült – angolnákat.
Annyira elterjedt fizetőeszköz volt ez a kígyószerű hal, hogy a Hódító Vilmos által 1086-ban készíttetett Domesday Bookban, amely Anglia minden földjét és vagyonát vette számba, több olyan eset fordul elő, amelyben angolnával fizették a földbérletet, mint olyan, amelyben gabonával – írja a Múlt-kor.hu. A mára igencsak megritkult faj a középkorban az angol folyók halállományának 25-50 százalékát is adhatta, egyes feljegyzések elképesztő mennyiségről számolnak be. A XI. század végén országszerte
Tavasz elején fizettek vele
Az angolna tehát széles körben alkalmazott fizetőeszköz volt. De hogyan nézett ez ki élelmiszer, ráadásul gyorsan romló hal esetén? Jobbára valamilyen formában tartósították őket, általában a sózás, füstölés és szárítás valamely kombinációjával, ez mind a tárolást, mind a szállítást igen nagy mértékben megkönnyítette.
A bérlőknek célszerű volt addig tartósítani őket, amíg esedékessé nem vált a díj befizetése, a földesuraknak pedig addig, amíg tovább nem adták vagy el nem fogyasztották őket. A legtöbb angolnát ősszel fogták ki, a tenger irányába tartó vándorlásuk során, az angolnában követelt bérleti díjakat viszont általában nagyböjt kezdetén, azaz tél végén vagy tavasz elején volt szokás fizetni. Az időzítés pedig egyáltalán nem volt véletlen.
Szükségessé vált a libidó csökkentése
Halételekre ugyanis a nagyböjt idején volt a legnagyobb szükség, mivel az egyház kapcsolatot vélt felfedezni a hús – latinul carnas – és a testiség, azaz carnalitas között. Az egyházi dogma szerint a hús, amely maga is a szexuális szaporodás eredménye, buja gondolatokat ébreszt az azt fogyasztókban:
A hal azonban nem minősült húsételnek, engedélyezett volt nagyböjt idején is, ráadásul az angolna mind közül a legfinomabbak közé tartozott – Angliában a leggyakrabban körtével és fűszerekkel kiegészítve pite formájában fogyasztották. Emellett az angolnát már csak azért sem tekintették húsnak, mert a középkori Európában úgy hitték, aszexuális úton szaporodnak. Mindez Arisztotelésztől indult, aki úgy vélte, az angolnák spontán születnek az iszapból, ez a tévhit pedig a XVI. századig tartotta magát.
A nagyböjt szentsége segít magyarázni, hogy miközben a legtöbb egyéb természetbeni bérletfizetési mód a XIII. század közepére már eltűnt, az angolnabérlet még folyamatosan csökkenő mértékben, de még sokáig megmaradt.
