Tudomány zöldövezet

A spermiumokat is tönkreteheti a mikroműanyag

A környezet állapota meglepően erősen összefügg a családalapítás képességével az embereknél. Igazság szerint az állatoknál is, és ez még csak nem is olyan meglepő, mint azt elsőre gondolnánk. A műanyagszennyezettség termékenységre gyakorolt hatásairól Ratkó Tünde szülésznő, termékenységi szakember beszélt.

BPA

Ugye ismerős a betűszó? Igen, ez az az anyag, melyet szinte mindenhol betiltottak már, mivel egyrészt a műanyagokból könnyen kioldódik, másrészt bizonyítottan romboló hatással van a szervezetre, többek közt a termékenységre is.

A BPA a férfiak esetében mind a spermiumok számát, mind azok minőségét csökkenti, aminek következtében nem csak a megtermékenyítő képességük romlik, hanem jelentősen megnő a vetélés, koraszülés és a genetikai gondok kialakulásának kockázata a romló spermiumminőség nyomán.

Kép: Getty Images

BPA a környezetben

A BPA – mint az említettük – sok helyen már betiltott anyag, vagyis nem igazán találkozhatunk vele kereskedelmi forgalomban. De akkor hogyan kerülhet mégis a szervezetbe? A műanyaghulladékok által.

A természetben egyes műanyagok lebomlásához 500 – 1000 évre is szükség lehet, sőt, akár többre is. De eközben a fizikai aprózódás nem marad el. A környezeti hatások, mint például a napsugárzás gyengítik a műanyagokat, ezért azok összetöredeznek, apró darabokra esnek szét, de le nem bomlanak. Úgynevezett mikroműanyag keletkezik belőlük, mely azután az óceánokban a halak szervezetébe kerülnek, a tápláléklánc útján pedig a miénkbe is. Ma már tény, hogy az emberi szervezet is egyre nagyobb mennyiségben tartalmaz mikroműanyagokat.

Ezek pedig bőven tartalmazhatnak még BPA-t is, hiszen kikerülésükkor még egyáltalán nem volt tiltott ez az anyag.

Mit tehetek ellene?

A kérdés nagyon nehéz. A mikroműanyagok bevitelét kikerülni sajnos lehetetlen, hiszen egyrészt nem látjuk őket, vagyis nem tudjuk, hogy adott élelmiszer tartalmaz-e belőlük, másrészt mindenhol jelen vannak, vagyis nem létezik “biztonságos” élelmiszer. Aki arra gondol, hogy a húsfogyasztás kiiktatásával a mikroműanyagok is elkerülhetőek az sajnos téved, mivel a növények a talajvíz révén a gyökereikkel ugyanúgy felszívják a mikroműanyagokat is, vagyis azokban is jelen van.

Mivel kikerülni nem lehet, a hatásait igyekszünk semlegesíteni. Ehhez az egyik leghatékonyabb eszközünk a megfelelő tápanyagpótlás, amivel elérhető, hogy a szervezet ne csak a káros hatásokat ellensúlyozza, de a normál spermiumtermelést is a lehető legtökéletesebben állítsa vissza. A tápanyagok pótlása étkezéssel nehezen megoldható, egyrészt azok beltartalmának jelentős csökkenése okán, másrészt, mivel így a mikroműanyagok mennyiségét is fokoznánk.

Jó alternatíva lehet a férfivitamin, de ehhez meg kell felelnie két kritériumnak, melyek össze is függenek. Az első, hogy mindenképpen komplex készítmény legyen, hiszen az egyes anyagok segítik mások hasznosulását. A második pedig, hogy a lehető legtöbb anyagok szerves, biológiailag aktív kötési formákban (-citrát; -glükonát) tartalmazza, mivel így azok hasznosulása akár 80%-kal is jobb lehet, mint ha szervezetlen kötésű anyagokkal igyekeznénk pótolni a tápanyagokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik