Műanyaggal van tele szervezetünk

Egy új tanulmány alapján nagy arányban vannak jelen a mikroműanyagok az emberi szervekben – írja az MTI. A mikroműanyagok olyan parányi szemcsék, melyek a műanyag bomlása során keletkeznek. A szakértők az általuk vizsgált mind a 47 mintában találtak ilyen törmelékeket.

A kutatók tüdőkből, májakból, vesékből és epékből vett mintákban azonosították a mikro- és nanoműanyagot. Ezek a szervek a leginkább kitettek a szennyezésnek, mivel ezek szűrik vagy gyűjtik össze a részecskéket. A szervek olyan donoroktól származtak, akikről tudták, hogy szennyezés érte őket.

A csapat különböző típusú műanyagösszetevőket fedezett fel, például a műanyagzacskók előállításához használt polietilént és a palackokban alkalmazott polietilén-tereftalátokat (PET). Mind a 47 emberi mintában jelen volt a biszfenol-A (BPA), amely az élelmiszerek csomagolásában kap szerepet.

Kép: Getty Images

A mikro- és nanoműanyagok a világ minden területén szennyezik a környezetet. Az állatoknál a kutatások a szennyezettséget már összekapcsolták a terméketlenséggel, gyulladásokkal és rákbetegségekkel, de az emberi egészségre gyakorolt hatása egyelőre ismeretlen.

Nem akarunk ijesztgetni, de aggasztó, hogy ezek a természetes úton nem lebomló anyagok, amelyek mindenütt jelen vannak, bekerülhetnek és felhalmozódhatnak az emberi szövetekben, és nem tudjuk, milyen lehetséges hatásuk van az egészségre

– mondta Varun Kelkar, az Arizonai Állami Egyetem PhD-hallgatója és a csoport tagja. Kelkar hozzátette, ha pontosabb képet kapunk arról, mi van a szövetekben, epidemiológiai vizsgálatokat végezhetünk, hogy felmérjük a mikroműanyagok emberi egészségre gyakorolt hatását.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.