Tudomány zöldövezet

Rossz lesz a klímaváltozás, de valószínűleg nem jön az apokalipszis

A légköri szén-dioxid szintjének duplájával számolt egy friss kutatás, ami még így is azt állapította meg, hogy nem lesznek olyan drámaiak a klímaváltozás okozta következmények, mint ahogy azt a korábbi kutatások állították – írja a Scientific American.

Egy nemzetközi kutatócsapat friss elemzése jó és rossz híreket is közöl: a rossz mindenképpen az, hogy valószínűleg rég túl vagyunk azon a ponton, ahol a párizsi klímaegyezményben foglalt maximális, még elfogadható hőmérséklet-emelkedést még el lehetne érni. A jó hír viszont az, hogy még a drasztikusabb melegedés sem fogja elhozni az apokalipszist.

A Reviews of Geophysics tudományos folyóiratban megjelent tanulmány középpontjában a Föld klímaérzékenysége áll, vagyis az, hogy mennyire érzékeny a bolygó az üvegházhatású gázok koncentrációjának emelkedésére, és hogy erre milyen szintű melegedéssel reagál. 1979-ben az MIT kutatói létrehozták az úgynevezett Charney jelentést, ami meghatározta, hogy ha az iparosodás előtti időkhöz képest megduplázódik a légköri szén-dioxid mennyisége (amitől már most sem vagyunk messze), akkor a bolygó 1,5-4,5 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-növekedéssel fog reagálni. Azóta ezt a jelentést veszi alapul a legtöbb klímaszámítás is. Még 2014-ben az IPCC jelentése is arra jutott, hogy ez valószínűleg még mindig megállja a helyét.

A bizonytalanság egyébként alapvetően a kérdés komplexitásából következik: alapvetően az üvegházhatású gázok úgy melegítik a földfelszínt, hogy nem engedik visszasugározni a Napból érkező meleget. Csakhogy a folyamatot rengeteg más dolog is befolyásolja, többek között a levegőben lévő vízpára mennyisége, a felszínen olvadó hó és jég, és az atmoszféra egyéb fizikai változásai.

Az egyik legfontosabb faktor a felhőzet, ami nagyon kiszámíthatatlanul változik a különböző hatások következtében.

A friss kutatás finomította a korábbi érzékenységi mutatót, a szakértők szerint valahová 2,6-3,9 Celsius-fok közé eshet valójában. A frissebb és szerteágazóbb modelleket, valamint jéglerakódásokból szerzett mintákat is figyelembe vevő kutatás szisztematikusan megvizsgált minden egyes befolyásoló tényezőt. Megállapította, hogy valószínűtlen, hogy a felhők jó irányba terelnék a felmelegedést, és az is, hogy a klímamodellekben megállapított legkedvezőbb eshetőségek megvalósuljanak.

Kép: Getty Images

Valószínűtlennek tartja azonban a 4 Celsius-foknál magasabb melegedést, ennek ellenére a kutatók szerint arra kellene koncentrálni, hogy a még így is elég extrém 3,9 Celsius-fokos legrosszabb eshetőséget túlélhessük, és a legjobban reagálhassunk rá akkor is, ha nem sikerül megfelelően visszaszorítani az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik