A közelmúltban új, hazánkban eddig ismeretlen inváziós növényfaj, a homoki prérifű (Sporobolus cryptandrus) intenzív terjedéséről számoltak be Debrecen és a Kiskunság területén az MTA-DE Lendület Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai. Noha friss jövevényről van szó, az eddigi tapasztalatok és ismereteink komoly aggodalomra adnak okot:
Nyilvánvalóan nem egy másik dimenzióból lépett át magyar földre, észak-amerikai őshazájában kiterjedt szakirodalma van. A bizonytalanságot az okozza, hogy az idegenhonos fajok egészen másképp „viselkedhetnek” új hazájukban az eltérő környezeti hatások, természetes ellenségeik híján. Ami felbukkanásán és gyors térhódításán túl bizonyosan elmondható: rendkívül kemény ellenfél, szívós, erős növény több okból is.
A részletekről Dr. Török Péter, a Debreceni Egyetem növényökológus professzora, az MTA-DE Lendület Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport vezetője beszélt a 24.hu-nak.
Egy-két magból több tízezer növény
A homoki prérifüvet a Kiskunság területén és Debrecen városában azonosították a közelmúltban, ám azt nem lehet megmondani, mikor jelent meg a faj adott helyszíneken. Felismerése még hozzáértő számára is gyakran nehéz feladat mivel a virágzási időszakon kívül megjelenése hasonlít a leromlottabb homoki gyepekben gyakori – szintén idegenhonos, de a közösségekbe a prérifűtől eltérően jól beilleszkedő – csillagpázsitra, így előfordul, hogy a szakértő szem is átsiklik felette.
Első észlelése 2017-ben történt, azóta egy-két tucatnyi helyen volt ismert, ám néhány hónapnyi célzott felmérés után, már több mint száz újabb helyszínen mutattak ki prérifüvet, ami a növény igen aktív terjedésének jele.
Jelenleg a legkevesebb, hogy több tízezer tővel kell számolnunk, néhol több hektáros is állományokat képez a növény. Utóbbiakban már teljesen homogén foltokat is képez a faj, kiszorítva az őshonos fajokat, szinte egyetlen más növény sem marad meg mellette
– emeli ki Török Péter.
Csak találgatni tudjuk, hogyan jutott el Magyarországra. Debrecenbe, mint egyetemvárosba vélhetően az Egyesült Államokból érkező hallgatók ruhájával, holmijával, egy kiskunsági megjelenési pontján pedig kiderült, a közeli tanya tulajdonosa jár az Újvilági prérin. Szó szerint elég lehet, hogy néhány, milliméternél is kisebb mag földet érjen, majd a gócpontokból megkezdődjön a komolyabb mértékű invázió.
Magbankot hozhat létre a talajban
Itt érdemes részletezni a cikkünk elején tett kijelentést, miszerint a homoki prérifű rendkívül kemény ellenfél. Egyetlen növény is évente több ezer magot hoz, ezek lehullva csíraképes, ám nyugalmi állapotban évekig képesek várakozni, jellemzően a talaj felső 5-10 centiméteres rétegében. Csak akkor indulnak fejlődésnek, ha a környezeti feltételek adottak a későbbi optimális növekedéshez, például megszűnik más növények vagy az avar árnyékolása.
Iszonyú mennyiségekre kell gondolni, a talaj felső rétegében négyzetméterenként akár 100 ezer mag is várhat a sorára – ha a milliméternél kisebb apróságokat kókuszdióra cserélnénk, az egy négyzetméter alapú hasáb magasabb lenne az Empire State Buildingnél. Ezt a stratégiát a tudósok magbankképzésnek nevezik logikusan, hiszen a növény hosszú távon biztosítja vele a faj fennmaradását. Méghozzá profi módon:
A szakemberek hiába húzzák ki a prérifű töveket, a következő évben legalább ugyanannyi sarjad helyettük, és ezt sűrű magbank jelenlétében »utánpótlás« nélkül is legalább 10-15 éven keresztül képesek produkálni
– fogalmaz a professzor.
Elpusztít mindent maga körül
A legérdekesebb, ám helyzetünket tekintve rendkívül szomorú, egyelőre csak valószínűsített tulajdonsága a homoki prérifűnek az úgynevezett allelopátia. Az allelopatikus növények olyan kémiai anyagokat juttatnak környezetükbe, amelyek a fajtársakra hatástalanok, ám minden más növényre nézve végzetesek lehetnek: egyesek a növekedést gátolják, mások a magok csírázását akadályozzák meg vagy éppen terméketlenné teszik az „áldozatokat”.
Ne is menjünk messzire, a kerti diófa alól azért kell még ősszel, lombhullás után összeszedni a lehullott leveleket, mert bomlásukból a talajba jutó anyagok hatására a következő évben még gyakran a gyomok sem nőnek ki.
Az erősen allergén polleneket szóró parlagfű sikerének is egyik titka – a tartós magbankképzés mellett– a testében termelt méreg, amit a talajba juttatva szabadulhat meg a vetélytársaktól. A teljességre nem törekedhetünk, de az érdekesség kedvéért: léteznek olyan fajok is, amelyek a „vegyi fegyvert” virágporukba rejtik. A beporzó rovarok felkapják, a következő virágon pedig el is ejtik a csomagot, amely terméketlenné teszi az így, vaktában megtámadott növényt.
Kihasználja a klímaváltozást
Még egy adu ász van e növény kezében, ráadásul nagyon is kedvező lapjárás mellett: fotoszintézise ugyanis az úgynevezett C4-es út segítségével valósul meg. Ennek hatásoptimuma a hazai növényfajok túlnyomó többsége által alkalmazott C3-as úthoz képest magasabb hőmérsékleten van: 30 Celsius-fok felett, szemben a C3-as fajok 25 fokos optimumához képest. További előny, hogy képesek a folyamtok során a felvett széndioxidot legalább átmenetileg raktározni, így a gázfelvétel szabályozásával víztakarékosabbak lehetnek.
Hazánk éghajlata a publikált „forgatókönyvek” szerint pedig épp ebbe az irányba mozdul: a csapadék zöme a téli félévben hullik le, a nyarak egyre forróbb és szárazabb periódusokat produkálnak. Ez a lapjárás, amire a prérifű újabb adu ásza a „C4-es” út. Csak hab a tortán, hogy nem hatja meg a jószág taposása sem, sőt, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, a pusztára hajtott jószág le sem legeli, kikerüli.
Árnyékkal egyelőre
Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, most annyit látunk, hogy a faj rosszul bírja az árnyékot. Sovány vigasz, mert ökológiailag rendkívül fontos és az ország jó részét fedő nyílt és fátlan homoki gyepes élőhelyeit veszélyezteti komolyan, de talán „árnyékkal” ki lehet húzni a méregfogát. Vagyis, ha
a prérifűtől fizikailag megszabadított területeken »felnyíló« foltokat avarral fedjük, tartós talajtakarást biztosító őshonos gyepi növényekkel telepítjük be, talán megakadályozhatjuk az újratelepedését
– veti fel Török Péter hirtelen „megoldásként”.
A visszaszorítására hatékonynak gondolt vegyszerek az őshonos flórát éppúgy veszélyeztetik, égetés pedig nemcsak a magyar törvények szellemében nem jöhet szóba, de a prérifű külön meghálálná: hiszen a préri gyepközösség kifejezetten alkalmazkodott a tűzhöz vélelmezhetően a prérifű is.
Meg kell ismerni az ellenséget
Kínzóan kevésnek hangzik a kezünkben lévő lehetőségek száma ahhoz képest, amire ez a faj képes. Csapataink azonban harcban állnak, az MTA, a Debreceni, a Szegedi Egyetem, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és a Montana Tech University munkatársainak bevonásával két kontinensre kiterjedő kutatási projekt kezdődött.
Célja a növény termőhelyi körülményeinek és környezeti igényeinek feltárása, társulási és terjedési képességeinek, szaporodásbiológiájának és magbankképzési sajátságainak vizsgálata. A kutatók igyekeznek behatárolni azokat az élőhelyeket és élőhelytípusokat, ahol az elkövetkezendő években a homoki prérifű spontán megjelenésére számítani lehet. Magyarán minél gyorsabban kiismerni annak érdekében, hogy hatékonyan léphessenek fel ellene.
Kiemelt kép: Aradi Eszter – KNPI
