A retinoblastoma egy kifejezetten ritka daganatféle, amely a szemet támadja meg, és ami, ha nem veszik észre időben, a szem elvesztésével járhat – írja a Medical Xpress. Így járt Brian Shaw, a Baylor Egyetem egyik kutatójának kisfia is, akinél diagnosztizálták a betegséget, de már későn, ezért az egyik szemét el kellett távolítani.
Ez az eset járult hozzá ahhoz, hogy az egyetem kutatói, együttműködésben a Massachusetts Szem- és Fülkórházzal, a Harvard Orvosi Iskolával és a Dana-Farber Rákkutató Intézettel, kifejlesszenek egy ingyenes applikációt, ami mindössze képekből képes megállapítani, hogy a gyerekeknek van-e ilyen betegségük.
A retinoblastoma, vagy más néven ideghártya-daganat ugyanis a fényképeken is megjelenik: egyszerű fényvisszaverődésnek tűnik, de a „White Eye Detector” nevű applikáció képes megmondani, hogy valóban az-e, vagy komolyabb a baj. Az appot egyébként még 2014-ben dobták piacra, teljesen ingyenes, de most jutottak el odáig, hogy tudományos szinten is teszteljék a sikerességét. Az eredményeket a Science Advances tudományos folyóiratban hozták nyilvánosságra.
A kutatók ott kezdték, hogy Shaw kisfiának képeit táplálták be a rendszerbe – kiderült, hogy az applikáció már jóval az orvosok előtt, 12 napos korában megállapította, hogy ideghártya-daganata van a gyereknek. Ekkor még nagy valószínűséggel meg lehetett volna menteni a szemét.
A kutatás 40 gyerekről nézett át 53 ezer fotót, olyanokról is, akiknél már diagnosztizálták a retinoblastómát. Az app 20-ból 16 esetben felismerte a betegséget a képek alapján, és ami még fontosabb, sokkal korábbi fotókon fedezte fel, mint amikor az orvosok észrevették a problémát.
Az applikáció bárki számára letölthető, és teljesen ingyenes, fontos eszköz lehet arra, hogy az orvosokkal együttműködve korábban felismerhessék a ritka betegséget.