Tudomány

Gyomrukkal morogják le az ellenséget a szellemrákok

Korábban a témában:

Az, bármilyen furcsán is hangzik, hogy a szellemrákoknak a gyomrukban is fogszerű képződmények vannak, egyáltalán nem meglepő: arra használják őket az állatok, hogy felőröljék a táplálékukat. Az újdonság az, hogy ezek az állatok képesek a fogaikkal morogni, a hangot pedig azért adják ki, hogy elriasszák az ellenségeiket – írja a New Scientist.

Kutatók eddig csak azt figyelték meg, hogy a szellemrákok az ollóikat csattogtatják azért, hogy félelmetesebbnek tűnjenek, ez az első alkalom, hogy a gyomormorgást is sikerült észrevenni. Korábban nem tudták, hogy az állatok a gyomrukban található, fogszerű képződményeket kommunikációra is tudják használni.

A kaliforniai Scripps Oceanográfiai Intézet kutatói észrevették, hogy az ollók által kiadott hangok akkor is folytatódni látszanak, amikor az állathoz a veszélyt jelentő társa közelebb ér, és a rák felemeli az ollóit. Kiderült, hogy ilyenkor a gyomrában található fogszerű képződményekből jön a morgás. A hang pont annyira volt hangos, hogy emberi fül számára is felfogható legyen.

Az intézet kutatói bevittek egy doboz rákot (Ocypode quadrata) a röntgen alá, és megfigyelték, hogy különböző fenyegetésekre (köztük játékrákokra és egy kisebb robotra) milyen folyamatok indulnak be az állat testében. Kiderült, hogy az előbélben található képződmények azok, amelyek ilyenkor a hangot kiadják azzal, hogy ugyanolyan mozgást végeznek, mint amikor az ételt őrlik, csak az étel nélkül.

A szakértők gyanították, hogy vannak olyan állatok, amelyek a hasonló fogszerű képződményeiket kommunikációra is használják, itt az első komolyabb bizonyíték erre.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.