Tudomány

Csitt! A rákok is hallanak

A tintahalak után a rákokról is bebizonyosodott, hogy érzékelik a hangokat.
Kapcsolódó cikkek

A kutatókat azonban eddig nemigen érdekelte, hogy a gerinctelenek, illetve különböző állatcsoportok fiatal egyedei hogyan viszonyulnak e zajokhoz, főleg azért, mert eddig úgy vélték, hogy teljesen süketek.

Stephen Simpson, a Bristoli Egyetem tengerbiológusa és kollégái vizsgálódásuk első lépéseként kimutatták, hogy már a pár napos illetve hetes kishalak is hang alapján találnak el a nyílt vízből a korallzátonyokhoz, ahol felnőtt életüket töltik majd.

A halas kutatás során a kutatók két fénycsapdát helyeztek ki az ausztrál Nagy Korallzátonytól bizonyos távolságra. Az egyik mellől a korallzátony zaját közvetítették egy víz alatti hangszóróból, a másiknál csend uralkodott. A csapdák hangcsapdák rákokat is fogtak, szám szerint 700 ezer parányi példányt.

A nyolc leggyakoribb rendszertani csoport közül: a rövidfarkú rákok és garnélák lárvái, az evezőlábú rákok, a kagylósrákok, a hasadtlábú rákok valamint a felemáslábú rákok két családja mind-mind hall.

Simpson és kollégái szerint eredményeik arra utalnak, hogy a tengeri zaj nem csupán a tengeri emlőst, hanem számtalan halat és gerinctelent is zavarhat.


AJÁNLOTT LINKEK:

Hallanak-e a rákok? (Museum Victoria)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik