A honfoglalás idejéről származó bizánci forrás úgy tudja, hogy a Kárpát-medencébe érkező magyarok élénk kapcsolatot tartottak fenn keleten marad társaikkal. Később úgy tűnik ez a kapcsolat elhalt, de emléke fennmaradt, ezért a XIII. század első felében négy domonkos szerzetes Ottó vezetésével a felkutatásukra indult.
Annyit tudtak a régiek írásaiból, hogy keleten laknak, de hogy hol vannak, nem is sejtették
– írta később Julianus rendfőnöke a barát expedíciójának előzményei közt.
Tudtak rólunk a keleti magyarok
Egyedül Ottó tért haza anélkül, hogy a keleti magyarok tartományába jutott volna, ám létezésükről sikerült megbizonyosodnia. Az átélt viszontagságok hatására a szerzetes hamarosan elhunyt, küldetését rendtársa, Julianus vette magára, miután Ottó útjuk minden részletét elmondta neki.
Az ő útja teljes sikerrel járt, a Volga folyó mentén rátalált Magna Hungaria, vagyis a „régi” Magyarország lakóira, akik emlékeztek még nyugatra szakadt rokonaikra, és ami még fontosabb: magyarul beszéltek:
Bármit mondott nekik a hitről vagy egyebekről, a legfigyelmesebben hallgatták, mivel teljesen magyar a nyelvük; megértették őt, és ő is azokat
– olvasható a korabeli forrásban.
Nem tudjuk, mi lett volna ha, mert a következő expedíciók már nem lelték a keleti magyarok nyomát, minden bizonnyal feloldódtak, eltűntek a tatár hódítás zűrzavarában.
A gének nyomába eredtek
Itt jön a képbe a felfedezés, amelyről kedden közleményben számolt be a Magyar Tudományos Akadémia. Az MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport kutatói Németh Endre és Fehér Tibor vezetésével eredetileg arra a kérdésre keresték a választ, hogy milyen közös genetikai örökségünk van legközelebbi nyelvrokonainkkal, az obi-ugorokkal (vagy más néven a hantikkal és a manysikkal). Egy 2013-as publikációjukban ki is mutatták, hogy apai ágon (vagyis az Y- kromoszóma örökítőanyagában) van olyan közös komponens, amely nem jelenik meg a környező közép-európai népek génjeiben.
Forrás: Post et al.
A kutatás következő lépése annak meghatározása volt, hogy hol bukkan még fel ez a bizonyos közös komponens. Az így kapott adatokból ugyanis már arra vonatkozóan is következtetéseket lehet levonni, hogy mi történt az idők során az e géneket hordozó embercsoportokkal.
Sikerült megnyerni észt tudósokat is, a most célkeresztbe került genetikai komponens vezető kutatóit, akik Eurázsia jelentős területeire kiterjedő saját adatbázissal és a legkorszerűbb laboratóriumi berendezésekkel rendelkeznek.
Magna Hungaria magyarjainak nyomára bukkantak
A közös munka során 46 eurázsiai populációt vizsgáltak meg. Kiderült, hogy a korábban azonosított apai ágú közös genetikai komponens az obi-ugorok és a baskírok között fordul elő nagyobb arányban, ezenkívül megtalálható még a volgai tatárok és a magyarok között.
Az eredmények pontos interpretációjához további kutatásokra van szükség, de úgy tűnik, hogy
E népesség a baskírokba és a volgai tatárokba olvadhatott be. Úgy néz ki, hogy Magna Hungariában még sokkal magasabb lehetett az ugor eredetű elemek aránya a magyar génkészletben, mint a Kárpát-medencébe betelepült magyarság körében, és ez az elem az elmúlt viharos ezer év folyamán – a népességek keveredésével – tovább csökkent.
Az akadémia közleménye hangsúlyozza, hogy a nyelvrokonság és a genetikai rokonság közötti kapcsolat egyáltalán nem egyszerű. Annyit biztosan elmondhatunk, hogy egyikből sem következtethetünk közvetlenül a másikra, ugyanakkor mindkét terület vizsgálata segíthet a magyarság őstörténetének jobb megismerésében.
Kiemelt kép: Lotz Károly A magyarok megérkezése az új hazába
