Tudomány

600 napnál tart a rejtélyes katonai űrhajó küldetése

Korábbi, szintén szupertitkos útja két évig tartott annak a katonai űrrepülőgépnek, ami most érte el a 600. napját a Föld körüli pályáján. Az X-37B űrsiklókra emlékeztető jármű, de annál kisebb, és nincs pilótája. Senki nem tudja, pontosan mi a célja a legújabb missziójával, ahogy a korábbiakról is csak annyit lehetett tudni, hogy kísérleteket hajt végre – írja a Space.com.

Két évig utazott a katonai űrrepülőgép
A 2012-es felbocsátása után pénteken sikeresen leszállt az amerikai légierő X-37B típusú kísérleti űrrepülőgépének. De vajon mit művelt a Föld körüli pályáján?

Az X-37B már negyedszer jár az űrben, legutóbb 2014-ben fejezte be küldetését. Ekkor a hivatalos verziók szerint azért keringett a Föld körül, hogy a jövőben alkalmazható űrrepülő-technológiákat próbálja ki, ami már csak azért is furcsa, mert a Dragon űrkapszulát emlegetik az amerikai emberes űrrepülés következő nagy üdvöskéjének (persze csak akkor, ha el tudják indítani anélkül, hogy felrobbanjon, ami legutóbb nem sikerült).

X-37B (X-37B)
Fotó: Wikimedia Commons

Az előző küldetésben navigációs, irányítási, repülési, hővédelmi megoldásokat teszteltek, valamint a beavatkozás nélküli repülés és visszatérés lehetőségeit – legalábbis ez a hivatalos közlés.

Kísérleti missziók ide vagy oda, az X-37B rakományt is visz fel magával, ami már magában furcsa, ha egyedül a járművet akarják tesztelni.
Az amerikai hadsereg legalább két ilyen űrrepülővel rendelkezik, amelyek a Space Shuttle-höz hasonlóan vertikálisan szállnak fel, és horizontálisan landolnak. 600 napjával nem ez a leghosszabb misszió eddig, az előző összesen 718, az azt megelőző pedig 675 napig tartott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik