Tudomány

Egyre közelebb kerülünk a gyakori ráktípus legyőzéséhez

Egy friss tanulmány szerint látványosan csökkent a méhnyakbetegségek száma a humán papillomavírus (HPV) elleni vakcina elterjedésének köszönhetően – írja az MTI. A HPV szexuális úton fertőz, egyes típusai pedig méhnyakrákot okoznak, a betegség a rosszindulatú daganatok második leggyakoribb fajtája a 35 év alatti brit nők körében.

A friss tanulmány alapján mióta 10 évvel ezelőtt az Egyesült Királyságban elrendelték a lányok rutinszerű oltását, gyakorlatilag teljesen eltűntek a méhnyakrák előtti állapotra utaló esetek. Az adatok szerint a vakcina közel 90 százalékkal csökkentette a rákot megelőző állapotban lévő sejtek számát.

Fotó: iStock

Az elmúlt évtizedben a lányok 12-13 éves korukban kapták meg a védőoltást az Egyesült Királyságban,

a gyakorlat Skóciában mintegy 90 százalékos immunitást hozott létre.

A Strathclyde-i Egyetem, az Edinburgh-i Egyetem, az Aberdeeni Egyetem és a Glasgow-i Caledonian Egyetem csapata mintegy 140 ezer fiatal nő adatait elemezte, mindannyian 2008 és 2016 között vettek részt az első méhnyakrákszűrésükön.

A kutatók szerint a vakcinaprogram a méhnyakrákhoz vezető betegségek számának látványos csökkenéséhez vezetett. Mivel a csökkenés még a be nem oltott nőknél is tapasztalható, feltételezhető, hogy a védőoltások jelentős nyájimmunitást hoztak létre, vagyis az oltatlanokat is védik Skóciában.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik