A Szovjetunió és csatlósai sikerrel fojtották el a prágai tavaszt, azaz Csehszlovákia próbálkozását egy szabadabb élet megvalósítására. Az 1968 és ’69-es események, a Varsói Szerződés katonai agressziója megrázta a világot, egyben újjáélesztette a „keleti blokk” népinek reményét, hogy az elnyomás nem lehet örök.
Az utózöngéket tekintve Jan Palach tette gyakorolta a legnagyobb hatást mind otthon, mind a világ közvéleményének szemében: a fiatalember 1969. január 16-án a prágai Vencel téren felgyújtotta magát tiltakozásul a megszállás és a forradalom eltiprása miatt. Bevallott célja a társadalom felrázása volt. Sikerült is, temetésére százezres rendszerellenes tüntetés szerveződött a cseh (csehszlovák) fővárosban.
Az ő kiállása inspirálta a 17 éves, autószerelőként frissen végzett budapesti Bauer Sándort, ám addigra a kommunista vezetés is gyorsan leszűrte a tanulságokat. A fiatalember önként vállalt mártíromságáról, a hatalom reakciójáról Dr. Cseh Gergő Bendegúz történészt, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatóját kérdeztük, ám előtte nézzük röviden, mi történt a Nemzeti Múzeum lépcsőjén 1969. január 20-án.
Fotó: Michal Cizek / AFP
Hazaszeretetből
Táskájában palackokba töltött benzinnel érkezett a múzeum kertjébe, délután egy óra előtt pár perccel lelocsolta vele ruháját és a maga köré tekert néhány rongyot, majd felállt a lépcsőre, és egy gyufával meggyújtotta: kezeiben két kis nemzeti színű zászlót lobogtatva tetőtől talpig elborították a lángok.
Hirtelen kisebb tömeg alakult ki körülötte, miután az emberek rájöttek, ez nem valami produkció, hanem élet és halál kérdése, azonnal a segítségére siettek. Sokan kabátjukkal oltották a tüzet, majd kérdezgetni kezdték a még eszméleténél lévő fiút. Egy orvostanhallgató ilyen válaszokra emlékezett:
…hazaszeretetből … tiltakozásból … az orosz megszállók ellen … a cseh testvér is megtette…
Testének 15-20 százalékán szenvedett másod- és harmadfokú égési sérüléseket, a Központi Honvéd Kórház égési osztályára szállították, január 23-án hunyt el. Röviddel kórházba érkezése után letartóztatták, innentől kezdve minden vele kapcsolatos információ a párt akaratát tükrözi. Itt adjuk át a szót a történésznek.
Azonnali karaktergyilkosság
Az állambiztonsági szervek azonnal őrizetbe vették és elszigetelték Bauert, a szüleit is csak hosszas huzavona után engedték be a kórházba, nagy erőkkel megindult a nyomozás. Miként már említettük, a magyar szervek (is) tanultak Palach esetéből, minden eszközzel igyekeztek megakadályozni, hogy a fiú mártírrá váljon.
A házkutatás során találtak nála egy rendőrségi gumibotot, egy bajonettet, illetve szüleinek, barátainak írt búcsúleveleiből kiindulva rakták össze a történetet, aminek egyelőre csak a vége volt megírva: aki a rendszer ellen támad, az csakis pszichikálisan beszámíthatatlan »huligán« lehet. Rögtön elindult a – mai kifejezéssel élve – karaktergyilkosság
– mondja a 24.hu-nak Cseh Gergő Bendegúz.
A hivatalos kép tehát úgy állt össze, hogy Bauer házuk pincéjében titkos összejöveteleken a fennálló hatalmi rendmegdöntésére szervezkedett, fegyveres felkelést szervezett. Rendkívül zűrös, kezelhetetlen gyerek volt, „huligán” az akkori lehető legnegatívabb jelző szerint. Bukdácsoló gyenge tanuló, ráadásul csaló: írásszakértők bevonásával, aprólékos munkával kiderítették, hogy autószerelői gyakorlatain a jelenléti igazoláson hamisította a tanár aláírását.
Gyakorlatilag gyerekcsínyekből, hazugságokból rajzolták meg Bauer képét a közvéleménynek, ami valóban egy szellemileg labilis, beszámíthatatlan, öngyilkosságra hajlamos kamaszt ábrázolt, aki államellenes bűntettek elkövetésére készült, mielőtt – mi mást is várnánk egy ilyen embertől – megölte magát. Az öngyilkosság ugyan nem volt büntethető, de az uralkodó jogfelfogás a szocialista erkölccsel ellentétesnek és a társadalomra veszélyes cselekedetnek tekintette.
Ügyesen negligálták
Barátait és családtagjait kihallgatásra hurcolták, megfélemlítették, temetésére is csak egy gondosan válogatott szűk kört engedtek a szülein kívül, a szertartáson az állambiztonság emberei csakhogynem erődemonstrációt tartottak: nyíltan voltak jelen és megállás nélkül fotóztak, az üzenet egyértelmű volt.
El kell ismerni, profi munkát végeztek. A magyar társadalom túlnyomó többsége a hivatalos rendőrségi közleményt tudomásul véve egy szerencsétlen srác nagy tömeg előtt elkövetett öngyilkosságának tudta be az esetet. Nem vált mártírrá, végső útja nem torkollt tömegtüntetésbe, mint Palaché Prágában
– összegzi a szakember.
Szénné égett holttestére van szükség…
Ehhez képest mi volt az igazság? A rendelkezésre álló és eddig feldolgozott források alapján Bauer érzelmileg túlfűtött, de egyébként átlagos kamasz volt öngyilkossági hajlam nélkül. Nem bukott, sőt kifejezetten jó tanuló volt, a felnagyított lógások is beleférnek bárkinek a fiatalkorába, és őszintén: melyik fiú ne gyűjtene be akár ma is gumibotot és bajonettet, ha teheti…
Semmiféle összeesküvést nem szőtt, hiszen tettével összefüggésben egyetlen ismerősét sem vádolták meg semmivel, pedig a lehetőség nyilván magas labda volt.
Komolyan gondolta, meggyőződéssel vallotta: az elnyomó rendszer és a megszálló szovjet hadsereg ellen tenni kell valamit. Palach példája mélyen megérintette, hirtelen döntését semmi esetre nem vehetjük „klasszikus” öngyilkosságnak. Tudta, hogy meg fog halni, fáklyaként tekintett magára, amely fényt gyújt az emberek szemében, felrázza őket „tespedtségükből”.
Szüleinek írt búcsúlevelében bocsánatot kért, ha nem volt jó fiuk, és döntését azzal magyarázta, hogy ugyan szeretne még élni, de a nemzetnek most szénné égett holttestére van szüksége
– idézi a főigazgató. Ebben az egy mondatban valójában minden benne van.
Ki volt Bauer Sándor?
A történeti értékelés várat magára, életútját történésszakmai szempontok alapján mindmáig nem dolgozták fel, így cikkünk végszavát sem adhatja meg a történész, csak az újságíró.
Önmaga által kiszabott és végrehajtott kínhalált halt fiút látunk magunk előtt, akinek motivációja viszont tiszteletet érdemel. Gyerek volt még szinte, lázadó tinédzser. A szabadságért, az egyik legmagasztosabb eszméért áldozta fel életét oly módon, ahogyan lehetőségeit számba véve úgy gondolta, a leginkább szolgál. Ma már tudjuk hiába volt, ám ott és akkor ezt nem láthatta.
Ha a diktatúra kiszolgálói nincsenek ennyire résen, ha a csehszlovákiai beavatkozás miatt amúgy is felfokozott magyar közvélemény megérti motivációját, talán történt volna valami. Nyilván nem forradalom, de talán 1969. január 20-át ma mérföldkőként tartanánk számon az ’56-tól ’89-ig vezető úton. Talán, mert ki tudja.
Annyi biztos, hogy Bauer Sándor hős volt, meggyőződéséért önként vállalt mártíromságával a kommunizmus áldozata. A hazáért hősi halált halt magyaroknak száma nincs, amiben ő különleges, hogy vitán felül egyedi módon fejezte ki elkötelezettségét.
Kiemelt kép: Gyurika / Wikipedia
