Tudomány

Tényleg hibernálhatjuk a Marsra készülő űrhajósokat

Eddig csak sci-fi filmekben jelent meg az emberi hibernálás gondolata, most azonban még valóság is lehet belőle: a NASA által támogatott SpaceWorks ugyanis biztos benne, hogy legalább két hétig képes lenne téli-álomszerű állapotba helyezni egy közelgő Mars-utazás űrhajósait, hogy aztán felébressze, majd újra visszaaltassa őket.
Korábban a témában:

A SpaceWorks nem csak a levegőbe beszél, erre jó bizonyíték az, hogy a NASA két körben is támogatja őket az emberi hibernáció kutatásában. Az atlantai vállalat nem sci-fibe illő dolgot akar véghez vinni, a hibernálást már ma is alkalmazzák orvosi célokra: ez egy olyan kezelés, amellyel a beteg testhőmérsékletét csökkentik és egy ideig azon a hőmérsékleten tartják szervezetüket, így az anyagcsere lelassul, a testnek kevesebb oxigénre van szüksége, és egyes kutatások szerint az izomvesztést és a csontok ásványi-anyagvesztését is csökkenteni lehet.

Ha még mindig nagyon sci-finek tűnik, elég, ha arra gondol, hogy több téli álmot alvó állat már magától is ugyanezt csinálja, hogy átvészelje az élelemszegény, hidegebb időszakot.

A jövőbeli Mars-utazás szempontjából azért lehetne életbevágóan fontos egy ilyen módszer kidolgozása, mert így sokkal kevesebb oxigént, táplálékot és egyéb felszerelést kéne magukkal vinniük az asztronautáknak, hiszen idejük nagy részét ebben a kábulatban töltenék. A SpaceWorks jelenleg úgy becsüli, hogy két hétig ki tudja tolni a hibernálás időtartamát – orvosi eljárásokban jelenleg általában csak egy-két napig tudják így tartani a betegeket biztonságosan. John Bradford, a SpaceWorks elnöke és korábbi NASA-mérnök elmondta, a terv az, hogy a Mars-utazókat kéthetente felébresztik, majd újra visszahibernálják, így egy sokkal könnyebb űrhajó viheti majd őket a vörös bolygóra, vagy sokkal többen mehetnek egy adott súlykapacitással.

Helyet is lehetne spórolni, ha hibernálva utaznának az űrhajósok – fotó: Spaceworks

Az űrhajósok testhőmérsékletét 5 Celsius-fokkal kell hűteni, ekkor áll be az úgynevezett kábulati állapot, amelyben 50-70 százalékkal lecsökken a szervezet anyagcseréje. „A célunk az, hogy minimalizáljuk a legénység mozgását, ezzel az elfogyasztandó étel és ital, valamint a szükséges felszerelések mennyiségét” – mondta Bradford.

Egy jövőbeli Mars-misszió így sokkal olcsóbb és hatékonyabb lehet, mintha a legénységnek az út során végig élelmet, oxigént, ruházatot, vizet és felszerelést kéne biztosítani.

Persze ez a módszer még mindig nem védi meg az űrhajósokat minden rájuk leselkedő veszélytől – nemrég számoltunk be például arról, hogy az űrbéli ionizáló sugárzás mennyire káros lehet, és tönkreteheti az emésztést, ráadásul a tumorok kialakulásának veszélyét is megnöveli. Így viszont legalább azt sikerülne megoldani, hogy az űrhajósoknak ne kelljen ébren, egy apró űrhajóban együtt élniük hónapokig bezárva.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.