Tudomány zöldövezet

Gibraltár felé tart a magyar ragadozó

Mária szerdán lépte át a francia-spanyol határt, hogy várhatóan Gibraltárnál keljen át Afrikába. Ő a második magyar darázsölyv, amelynek vonulását szinte élőben követhetjük nyomon.

A darázsölyv világviszonylatban is az egyik legkülönlegesebb táplálkozású ragadozómadár. Megjelenését tekintve leginkább az egerészölyvhöz hasonlít, alapvető zsákmányát viszont nem a kisrágcsálók, hanem elsősorban a talajba ásott üregekben élő társas darazsak és méhek jelentik, amelyek lárvákkal teli lépeit erős lábaival tyúkszerűen kaparva szerzi meg.

Az akár több ezernyi, veszélyes méreggel rendelkező és támadékony rovar szúrása ellen a szem és a csőr közelében apró, pikkelyszerű tollakkal védekezik – áll a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közleményében.

Három útvonal

Hazai fészkelőállománya 500-750 párra becsülhető, táplálékállatai korlátozott hozzáférhetősége okán a darázsölyv hosszú távú vonuló, a telet a Szaharától délre tölti. Az európai állomány három útvonalon vonul Afrikába:

  • a Boszporusz érintésével a Földközi-tenger keleti partvidékén;
  • nyugaton az Ibériai-félszigeten át Gibraltárnál;
  • középen pedig Olaszország, Szicília és Málta érintésével.

Lipót újított

A hazai állományból eddig ötnél kevesebb visszafogási adata volt csak a fajnak, amiből azt tudhattuk meg, hogy madaraink a Mediterráneum középső részén vonulnak, és telelőterületük Közép-Afrikában van. Az első műholdas jeladó 2014-ben került fel egy hím darázsölyvre a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából, a NAT-NET-DUNA/DUNAJ projekt keretében, Lipót térségében.

A település nevét viselő madár alapvetően új információkat szolgáltatott a fajról: ősszel ugyanis nem a középső, hanem a magyarországi madárfajoknál ritka nyugati útvonalon repült négy éven át is ugyan oda, Északnyugat-Kamerunba, tavasszal viszont hurokvonulást leírva már Olaszországon keresztül tért haza.

Máriát bárki nyomon követheti

A most megjelölt „Mária” augusztus 9-e után még három napig a befogás helyén, Baja térségében tartózkodott, majd egy hetet a Mecsekben töltött. Innen indult el 21-én, de Észak-Olaszországban nem fordult délnek, hanem sok helyen szinte méterre pontosan „Lipót” útvonalát lemásolva haladt nyugat-délnyugati irányban, feltételezhetően a Gibraltári-szoros felé.

Mária eddig megtett útja (forrás: MME)

Útját bárki nyomon követheti az interneten, így a szakemberek és az érdeklődők egy időben kapnak választ arra, hogy ez az afrikai átkelés mikor következik be, és ez után milyen útvonalon és hova repül a madár.

Illusztráció: MME/Kalocsa Béla

Ajánlott videó

Olvasói sztorik