A királyi család egyik házi rövidfilmje 2013-ban került napvilágra. 1952 októberének elején készült, és a nyolcadik hónapja uralkodó II. Erzsébet királynő látható rajta, amint Balmoralnál horgászik a családjával. A filmben Winston Churchill is feltűnik, aki egy évvel korábban foglalta el ismét a miniszterelnöki posztot, és most, egy hónappal 78. születésnapja előtt a királynő megtisztelt vendégeként ül a vízparton, kedélyesen fecseg az ifjú Károly herceggel. Nyugodt, de itt is szolgálatban van. Gondolatai – most már tudjuk – az őszi Skóciából a királyság Montebello-szigetek nevű szélfútta, távoli pusztaságába kalandoztak.
Churchill számára sok múlt az „Operation Hurricane”, azaz „Hurrikán-hadművelet” kódnévvel ellátott kísérlet sikerén. Nem csupán az volt a tét, hogy Nagy-Britannia az Egyesült Államok és a Szovjetunió mellett belép az atomhatalmak exkluzív „klubjába”.
Durranás vagy koppanás?
– kérdezte lakonikusan Churchill tudományos tanácsadóitól.
Durranás
– érkezett a megnyugtató válasz.
1952. október 3-án a bomba nagyobb erővel robbant fel, mint akármelyik 1945-ben, Japán ellen bevetett atombomba.
Nincs róla feljegyzésünk, hogy mit mondott Churchill aznap a királynőnek. Vajon miként magyarázta egy Viktória-korabeli, egykori lovassági tiszt, hogy a második Erzsébet-kor hajnalán nem kardot tart a kezében, hanem olyan pulzáló energiafegyvert, amelyben ugyanaz az erő lüktet, mint ami a csillagokat is táplálja. Eltöprengett Hirosima és Nagaszaki sorsán? Két bomba, két villanás egyetlen pillanat alatt, és mintegy 130 ezer ember azonnali halála. Az is megmagyarázható lenne, ha azt gondolta volna magában, hogy „Na végre!”. Churchill hosszú ideje várt erre a pillanatra.
Nukleáris tervek
1941 augusztusában, amikor Nagy-Britannia a globális háború lázában égett, Churchill a legnagyobb titokban engedélyt adott rá, hogy szuperfegyvert készítsenek – egy atombombát. Churchill katonai technológiai újdonságok iránti szenvedélye, science fiction imádata (H. G. Wells volt a kedvenc szerzője) és mindenekfelett az a gondolat, hogy amennyiben Hitler kezében lesz az atomfegyver, akkor a náci tudósok nyerik meg a laboratóriumok csatáját, mindez együtt biztosította, hogy a Tube Alloys elnevezésű program mellé állt.
Az Egyesült Államok háborúba lépését követően a Tube Alloyst beolvasztották a sokkal nagyobb amerikai bombaprogramba, a Manhattan-tervbe. Churchill azonban egy sor Franklin D. Roosevelt elnökkel kötött megállapodásban biztosította Nagy-Britannia státuszát a programban, és még a fegyver megszületése és bevetése előtt megalapozta a két partner közötti kölcsönös egyetértés elvét.
1945 közepére egy atombomba bevethető állapotba került, és Harry Truman, aki Roosevelt tavasszal bekövetkezett halála után került az elnöki székbe, annak rendje és módja szerint kikérte Churchill beleegyezését, hogy ledobják a bombát Japánra.
Európában ugyan véget ért a háború, de a számítások szerint Ázsia felőrlése még újabb 18 hónapba került volna. A Japán megszállásakor várható hatalmas szövetséges emberveszteségre való tekintettel, Churchill önként adta a beleegyezését. 1945 augusztusában, Hirosima és Nagaszaki elpusztítása után, Japán feltétel nélkül megadta magát.
Churchill szerepe a második világháború atomvégjátékában nem túl közismert, és a hidegháború „atom-Churchilljéről” még kevesebbet tudunk. Pedig az 1945 utáni évtizedben az atombomba, „az emberek elpusztítására tökéletesített fegyver” ahogyan Churchill nevezte és „szörnyeteg gyermeke, a hidrogénbomba” alapvető szerepet játszott hidegháborús szemléletmódja alakításában.
Fotó: Usis-Dite/Leemage / AFP
1945 júliusában a brit választásokon a háborús miniszterelnök elvesztette hivatalát, és nem sokkal később riadót fújt az európai szabadságot veszélyeztető, újabb fenyegetés ellen. Miután a Vörös Hadsereg elfoglalta Kelet-Európát, és Joszif Visszarionovics Sztálin nem volt hajlandó betartani a korábbi ígéretét, és nem engedélyezte a demokratikus választásokat a területen, Churchill látogatást tett az Egyesült Államokban, hogy megszervezze a szabad világ ellenállását a szovjet típusú kommunizmussal szemben. E kampánya során leghíresebb az 1946 márciusában tartott „vasfüggönyös” beszéde volt.
Amikor 1947-ben Truman is beszállt, kezdett csak igazán komolyra fordulni a hidegháború. A teljes képhez hozzátartozik, hogy Churchill eljátszadozott a „forró háború” gondolatával is.
Ahogyan Churchill 1948-ban az amerikai nagykövetnek megfogalmazta: elérkezett az idő a szovjetek értésére adni, ha nem „vonulnak vissza” Kelet-Németországból és Kelet-Európából, „leborotváljuk a városaikat”. Mivel Churchill tudta, hogy a brit közvélemény nem fogadná túl jól a nézeteit, mivel még mindig abban reménykedtek, hogy békésen is meg lehet oldani a Szovjetunióval való nézeteltéréseket, ezért főként négyszemközt hangsúlyozta az atomdiplomácia előnyeit.
De az a vehemencia, amellyel a nukleáris leszámolásról beszélt, azt sugallta, hogy nyilatkozatainak hangneme a sztálini totalitarizmus iránti megvetéséből fakad.
Az Egyesült Államok végül inkább a Szovjetunió türelmes, hosszú távú elszigetelését, nem pedig az atommal való fenyegetőzést választotta. 1950 februárjában Churchill véleménye érezhetően megváltozott, amikor nyilvánosan hidegháborús „csúcsot” sürgetett – ekkor használták először a kifejezést a nagyhatalmak találkozójának leírására.
Mi okozta ezt a fordulatot? Az Szovjetunió hat hónappal korábban sikeresen tesztelt egy atombombát. Egy szempillantás alatt megszűnt Amerika nukleáris monopóliuma. A zavarodott Truman-adminisztráció azzal válaszolt, hogy felgyorsította a hidrogénbomba kifejlesztésének terveit – egy olyan termonukleáris fegyverét, amelynek pusztító potenciálja sok százszor nagyobb, mint a Japán ellen bevetett atombombáké. Churchill mindezek ismeretében sürgette a csúcstalálkozó összehívását.
Nagy-Britannia a célkeresztben
Churchill 1950 februárjában elveszítette az általános választásokat. Amikor 1951 októberében újból miniszterelnök lett, a nukleáris problémák egyre nyomasztóbbak lettek. A Munkáspárt kormányzása alatt az Egyesült Államok bázisokat kapott Kelet-Angliában az atomtöltet hordozására alkalmas B-29-es bombázói számára. Ez – miként Churchill felismerte –, ha a hidegháború harmadik világháborúvá eszkalálódik, a szovjet nukleáris ellencsapás célkeresztjébe állítja az Egyesült Királyságot.
1952 októberében a Munkáspárt által kezdeményezett „Hurrikán-hadművelet” a konzervatív Churchillt tette meg a brit történelem első, atomfegyver felett rendelkező miniszterelnökévé.
Ezt a diadalt nemsokára beárnyékolta az a hír, hogy az Egyesült Államok egy hatalmas (10,4 megatonnás) bombát tesztelt a Csendes-óceánon. Ezzel összehasonlítva a brit bomba aprócska volt – csupán 25 kilotonnás volt. Mivel az amerikai hatóságok nem voltak hajlandók elismerni, hogy hidrogénbombát teszteltek, ezért a Szovjetunió jelentette be 1953 augusztusában, hogy a világ első termonukleáris hatalma lett. A szovjet hidrogénbomba híre megdöbbentette Churchillt.
Most olyan messze kerültünk az atombomba korszakától, mint maga az atombomba az íjtól és nyíltól
– jelentette ki.
1954-re a hidrogénbomba alapvető – és ezúttal valódi – változást hozott Churchill hidegháborús felfogásában. Az év februárjában Dwight D. Eisenhower elnök megerősítette, hogy az Egyesült Államok hordozható hidrogénbombákkal rendelkezik. Aztán a következő hónapban, amikor az Egyesült Államok hatalmas, 15 megatonnás hidrogénbombát robbantott a Csendes-óceánon, Churchill új szót volt kénytelen megtanulni: a „járulékos hatást”, azaz a radioaktív atomcsapadékot.
Fotó: AFP
Az Egyesült Államok Bravó kódnév alatt futó tesztje radioaktív porfelhőt hozott létre, amely sok kilométerre elsodródott az atomrobbanás középpontjától, és toxikus hamuval borított be egy japán halászhajót. A világban pánik tört ki, mert elterjedt, hogy elvesztették az uralmat a hidrogénbomba felett. Az Egyesült Államokban az atomenergia-ügynökség elnökének nem túl bölcs szavai tovább fokozták az aggodalmakat, amikor kijelentette, hogy egyetlen hidrogénbomba képes elpusztítani egész New Yorkot.
Churchill komolyabban megrendült, mint a többség. A nukleáris szakértőitől érkezett egyik szupertitkos jelentés szerint, ha 10 hidrogénbombát dobnának a 10 nagyobb angol városra, az azonnal végezne az ország népességének egyharmadával, és a másik egyharmad az atomcsapadék végzetes következményeivel lenne kénytelen szembenézni. Nem csoda, hogy bevallotta:
a hidrogénbomba miatt sokkal inkább aggódom: mintha az összes korábbi aggodalmaimat összeadnánk.
A brit sajtó által csak „horrorbombának” nevezett fegyver apokaliptikus kilátásai újabb csúcstalálkozó összehívására ösztönözték Churchillt. Ezúttal őszinte aggodalom vezette. Soha többé nem beszélt arról, hogy diktálni kellene Moszkvának. Ehelyett Sztálin halála után utódaival a békés egymás mellett élésről tárgyalva Churchill miniszterelnöksége utolsó évét a kelet–nyugati összhang megteremtésének szentelte.
Miközben a békén munkálkodott, nem tette kockára a britek biztonságát. A hidrogénbombát végső elrettentésnek tekintette, és 1954 júliusában meggyőzte kabinetjét, hogy Nagy-Britanniának saját fegyverre van szüksége. Három évvel később az Egyesült Királyság a világ harmadik termonukleáris hatalma lett.
A fenti cikk teljes szövege és a hidegháborús játszmákról szóló összeállítás többi írása (többek között a japán atomprogramról és a szovjet–amerikai nukleáris csörtékről) a BBC History magazin 2018. augusztusi számában olvasható.
Kiemelt kép: Collection Roger-Viollet / AFP
