A templomi harangokat a kora középkor óta használták a hívők istentiszteletre hívására, illetve különböző figyelmeztetések, üzenetek közvetítésére is, ám az csak a 16. században, Németalföldön merült fel először, hogy a harangokkal dallamokat is lehetne játszani.
Az első próbálkozásokat említő források a 16. század elejéről származnak, ám a carillon nevű, a különböző hangmagasságra hangolt harangokat egy bonyolult mechanikus, inkább fogantyúkkal, mint billentyűkkel ellátott klaviatúra segítségével megszólaltató hangszerek csak a 17. században, Pieter és François Hemony munkássága nyomán terjedtek el a régióban.
A modern definíciónak is megfelelő carillon 1644-ben, Zutphen városának egyik templomtornyában készült el elsőként, de 1656-ban már Amszterdamban is épült egy, mára pedig világszerte találkozhatunk példányaival, amelyek a harangok segítségével szinte bármilyen dallamot képesek megszólaltatni.
A harangokat kerekek segítségével megszólaltató harangozási mechanizmusokkal való kísérletezés közben jöttek rá arra, hogy ily módon a harangozók – bizonyos keretek között – képesek menet közben változtatni a harangok kondulásainak ütemét.
Az ügyesebb harangozók igyekeztek a kondulásokkal különböző, állandóan változó, de matematikailag leírható mintázatokat követni, majd azzal is kísérleteztek, hogy több ily módon kongatott haranggal összhangzatokat hozzanak létre. A change ringingnek nevezett technika valódi dallamokat ugyan nem hoz létre, ám mégis egyfajta zenének tekinthető, és az eltelt időkben alapvető hangulati eleme lett az angol városoknak, a hagyományt ma is rengeteg templomban ápolják különböző egyletek.
Kiemelt kép: Philippe Roy / Aurimages / AFP
