Tudomány zöldövezet

A véltnél jóval több gorilla és csimpánz él Közép-Afrikában

Egy új kutatás szerint a véltnél sokkal több gorilla és csimpánz él Közép-Afrika esőerdeiben. Ez azonban azt is jelenti, hogy számos példány a védett területeken kívül él, ahol egyáltalán nincsenek biztonságban.

A Samantha Strindberg, a Vadvédelmi Társaság munkatársa által vezetett csapat a Science Advances folyóiratban ismertette eredményeit. Ez volt minden idők legátfogóbb felmérése, melyet a nyugati síkvidéki gorillák és a közép-afrikai csimpánzok körében végeztek – írja az IFLScience.

Az adatok alapján a véltnél legalább 33 százalékkal több gorilla és 10 százalékkal több csimpánz él az érintett régióban. A szakértők ugyanakkor arra is rávilágítottak, hogy a populáció jelentős részét fenyegetik a fegyverek, a kórokozók és az erdőirtás.

A legfrissebb felmérés szerint mintegy 360 000 nyugati síkvidéki gorilla és 130 000 közép-afrikai csimpánz él a helyi esőerdőkben. A vizsgálat viszont azt is felfedte, hogy a gorillák egyedszáma az elmúlt nyolc évben 20 százalékkal csökkent.

Ez azt jelenti, hogy az élőlények még mindig komoly veszélyben vannak.

Strindberg aggodalmát fejezte ki arra vonatkozóan, hogy az állatok jelentős része a védett területeken kívül él, ahol az orvvadászok és az élőhely pusztulása mellett a betegségek is fenyegetik őket.

Kép: Thinkstock

A vizsgálatban a szakértők tízévnyi adatot gyűjtöttek össze egy 8 700 kilométer széles közép-afrikai régióról. A kutatók Egyenlítői Guinea, Kamerun, Gabon, a Kongói Köztársaság és a Közép-afrikai Köztársaság területét tanulmányozták. A csapat az elemzéshez kifinomultabb módszereket használt, mint más kutatócsoportok, és olyan elzárt helyeket is megvizsgáltak, melyeket korábban figyelmen kívül hagytak a szakértők.

Strindbergék arra jutottak, hogy az újonnan azonosított példányok mintegy 80 százaléka él a védett térségeken kívül. A kutatók szerint az állatokat a húsuk iránti kereslet, a fakitermelés és az Ebola is fenyegeti.

A szakértők bíznak benne, hogy legújabb eredményeik segíthetnek a még hatékonyabb védelmi stratégiák kidolgozásában.

(Kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik