Tudomány zöldövezet

Észre sem vesszük, mennyi energiát használunk

Lugosi Péter
Lugosi Péter

újságíró. 2018. 03. 24. 12:00

2007 óta minden évben március utolsó előtti szombatján tartják a WWF által életre hívott Föld órája eseményt. A rendezvény célja, hogy a felesleges lámpák és elektromos berendezések 60 perces szüneteltetésével hívják fel a figyelmet a klímaváltozás problémájára. A kezdeményezéshez Magyarország tíz éve csatlakozott.
Korábban a témában:

Magyarországon immár hagyománnyá vált, hogy a kezdeményezésben résztvevő településeken, így a fővárosban is, 1 órára lekapcsolják bizonyos objektumok – szobrok, hidak, emlékművek, templomok és megannyi egyéb építmény – díszvilágítását.

Március 24-én 20:30-kor Budapesten többek közt a Parlament, a Citadella, az Andrássy út, a Nemzeti Múzeum, a Nemzeti Színház, a Budai Vár, a Mátyás templom, a Halászbástya, a Hősök tere, a Vajdahunyad vár, az összes budapesti híd, illetve a főváros UNESCO Világörökségi része fog elsötétülni egy órára.

A kezdeményezés célja természetesen a figyelemfelkeltés: a 60 perces szünettel a klímaváltozás hatásaira akarják felhívni a figyelmet. A WWF 2017-es jelentése alapján a kezdeményezés számos pozitív hatással járt, Lengyelországban például hozzájárult a Visztula védelméhez.

Idén a természeti értékek megőrzése és a fenntartható élet áll a középpontban; az idei esemény szimbóluma a wifi jel, mottója pedig „Kapcsolódj a Földhöz!”.

A WWF Magyarország egy négylépéses kihívással készült az idei eseményre, az ehhez csatlakozók szimbolikus lépésekkel járulhatnak hozzá a globális felmelegedés visszaszorításához.

Budapest fényei

Bár a kezdeményezés fő célja a figyelemfelkeltés, és nyilvánvalóan nem a 60 perces lekapcsoláson múlik a jövőnk, mégis érdekes átvenni, hogy mennyit is jelentene fogyasztás szempontjából a Föld órája, ha a főváros mellett minden magyar csatlakozna a kezdeményezéshez.

Pap Zoltán, a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. (BDK) ügyvezetője a 24.hu megkeresésére elárulta, jelenleg Budapesten nagyjából 260 díszvilágított objektum található – ezek jelentős részét épületek teszik ki, de akadnak köztük bőven szobrok, emlékművek, zászlók, kapuk, kutak és hidak is.

Kép: Pixabay

Az objektumokat a nyári időszámítás alatt éjjel 1 óráig, a téli időszámítás során pedig éjfélig világítják meg. A díszvilágító rendszer bekapcsolása fénymérő berendezések segítségével történik. Összesen 5 érzékelő található a főváros különböző pontjain, a rendszer pedig a három középső mért érték alapján aktiválódik.

A díszvilágítás éves üzemideje nagyjából 2000 óra, teljesítménye pedig 1377 kilowatt.

Így az éves fogyasztása mintegy 2754 megawattóra.

A fogyasztás késő ősszel és a téli hónapokban csúcsosodik ki, ekkor ugyanis a sötét órák számának növekedése pluszfogyasztással jár.

Bár a Föld órája kezdeményezés célja a figyelemfelkeltés, valójában a díszvilágítás 60 perces leállítása is észlelhető hatással jár: az egy órás szünet során megközelítőleg 1,4 megawattóra fogyasztást spórol meg Budapest.

Észre sem vesszük, mennyi energiát használunk

The World Factbook és a népességi adatok alapján 2016-ban az egy főre jutó éves fogyasztás Magyarországon nagyjából 2,2 megawattóra volt – az érték kissé csalóka, hiszen az elhasznált energiába a nem háztartásokban fogyasztott is beleszámít. Ezzel hazánk a középmezőnyhöz tartozik – az egy főre jutó fogyasztás Izlandon a legmagasabb, itt 2016-ban 50,613 megawattórát mértek.

A Föld órája alatt így a budapesti díszvilágítás szüneteltetésével az egy főre jutó országos fogyasztás több mint felét lehet megspórolni.

Központi Statisztikai Hivatal adataiból az is kiderül, hogy 2016-ban a magyar háztartások összesen megközelítőleg 10720 megawattórát fogyasztottak.

Kép: Pixabay

Ha feltételezzük, hogy a magyar háztartások fogyasztása egyenletes, és március 24-én minden magyar 60 percre lekapcsolná az elektromos berendezését, úgy egy óra alatt újabb 1,2 megawattóra fogyasztást lehetne megtakarítani.

Magyarország csak a fővárosi díszvilágítás, illetve a háztartási fogyasztás 60 perces szüneteltetésével mintegy 2,6 megawattórát spórolhatna. Vagyis csupán egy óra alatt Budapest és a lakosság összefogással bőven megtakaríthatnánk az egy főre jutó éves fogyasztási mennyiséget.

Mindez természetesen csak játék a számokkal, de a Föld órája így is tökéletesen rámutat: van hová fejlődnünk energiatakarékosság szempontjából.

(Kiemelt kép: Pixabay)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.