Bolygónk klímája folyamatosan változik, ami több tényező hatásából eredő folyamat. Ezek egy része természetes, évmilliók távlatában tetten érhető, ám az ipari forradalom óta ezekre mintegy rárakódik az emberi tevékenység hatása.
Az okokat keresve viszont mindenképp első helyen kell említeni a légkör felső szintjén takaróként ránk terülő üvegházhatású gázokat, amelyek koncentrációjuk arányában tartják vissza a felszínről távozni kívánó hőenergiát. A jelenség ugyanaz, mint a fóliasátorban, üvegházban bármelyik kiskertben.
Komoly gondok lesznek
A baj tehát akkor kezdődött, amikor az ipari forradalommal elkezdtük a fosszilis energiahordozók tömeges elégetését. Megbomlott egy dinamikus egyensúly, főleg az eddig szén, kőolaj, földgáz formájában megkötött szén-dioxid szabadult és szabadul egyre nagyobb mennyiségben a légkörbe. A klímaváltozás gyors üteme soha nem látott kihívás elé állítja az emberiséget, miközben a pontos hatásokat nem ismerjük.
Sőt, a tavalyi év időjárását áttekintve már az éghajlatváltozás hazánkra jósolt következményeiből is ízelítőt kaptunk aszályok, hirtelen lezúduló, özönvízszerű esők formájában.
Közhely, de igaz és fontos: a víz a legdrágább kincsünk, tudnunk kell, mire számíthatunk a jövőben. Erről kérdeztük a nemzetközileg elismert szakembert, Dr. Szöllősi-Nagy András egyetemi tanárt, az UNESCO Nemzetközi Hidrológiai Programjának elnökét.
Áradás és vízhiány
A tudósok matematikai modellekkel, számítógépes programokkal szimulálják a klímaváltozás lehetséges hatásait úgy globálisan, mint lokálisan. Becsléseken alapuló forgatókönyvekről van szó, nagy a bizonytalanság. Egy valami egyértelmű:
A klímaváltozás hatásainak zöme a következő 100-200 évben érvényesül, és ezek 80 százaléka a vízen keresztül, a vízzel és a víz által manifesztálódik
– fogalmaz a 24.hu-nak Szöllősi-Nagy András.
Felgyorsul a víz körforgása, és ennek eredményeképp megnő a szélsőséges hidrológiai események előfordulásának gyakorisága. Földünkön a víz mennyisége ősidőktől fogva adott, kevesebb most sem lesz belőle, hanem a körforgás gyorsul fel. Az üvegházhatású gázok egyre több hőt zárnak be az atmoszférába, növekszik a felszíni hőmérséklet, intenzívebbé válik a párolgás, általa pedig a csapadéképződés és -hullás. Több árvízre, a másik oldalon pedig hosszabb aszályos időszakokra kell készülnünk:
Hasonlóan alakult az elmúlt nyár, de az érthetőség kedvéért kisarkítjuk a példát.
Június első napján meghasad az ég, röpke 24 óra alatt lezúdul a havi csapadékmennyiség másfélszerese. Majd kisüt a Nap, három hétig felhő sem látszik az égen, sorra dőlnek meg a melegrekordok. A föld csontszáraz, a hónap eleji eső nem képes mélyen átáztatni a talajt, mert a roppant mennyiségű víz itt-ott villámáradásokat és földcsuszamlásokat okozva rohanva elhagyja az országot.
Várhatóan már az évszázad végére jelentősen megnő az időjárási szélsőségek gyakorisága, olyan időszakokban is árvizekre kell számítanunk, amikor korábban nem. Ezek globális várakozások, egészen pontosan nem lehet megmondani, Magyarországot illetve egyes területeit milyen mértékben érintik majd. A már említett klímamodelleken keresztül ma még felettébb bizonytalan megkülönböztetni a jelet a zajtól, ám hatása már mérhető
– fogalmaz a professzor.
Megelőzni és felkészülni
Az emberiség előtt most két út áll:
- Drasztikusan csökkenti, megszünteti az üvegházhatású gázok kibocsátását. A folyamat ugyan nem áll le egyik pillanatról a másikra, de ezzel elkerülhetnénk, hogy öngerjesztővé, irányíthatatlanná váljon. A 2015-ös párizsi klímacsúcs eredményeit szokás áttörésként értékelni, de az újságíró részéről engedtessék meg a megjegyzés: a gyakorlatban mégsem látszik az a bizonyos mindent lebíró politikai akarat.
- Alkalmazkodni: a vizeket kell az emberhez vinni vagy az embert a vízhez. A lényeg a vízzel való fenntartható gazdálkodás.
A kettő együtt lehet a leghatásosabb, de óriási tartalékok utóbbiban rejtőznek. Hatalmas felelősség, hogyan alakítjuk. Szöllősi-Nagy András két alapvető szintet említ:
A »hardveres« feladat a víz megtartása többek között víztározók építésével, a »szoftveres« pedig az előrejelzések és a várható hatások pontosítása.
A vízügyi szakmán belül is véghez kell vinni a szemléletváltást, szakítani kell azzal a régi dogmával, miszerint csak a víz kártételei ellen kell védekezni. Nem küzdeni kell ellene, hanem gazdálkodni vele, megtanulni együtt élni a néha szeszélyes vízjárással. Mai döntéseink 50-100 évre szólnak, és ez első lépéseket most szükséges megtennünk ahhoz, hogy 100 év múlva se kerüljünk katasztrofális helyzetbe.
Triplaexponenciális növekedés
Kína már rálépett erre az útra, igaz erős kényszerből. A 20 milliós Peking gyakorlatilag elfogyasztotta felszín alatti vízkészleteit, ezért a város életbevágóan fontos dilemma előtt találta magát: vagy a folyót viszik a fővárosba, vagy Pekinget a folyóhoz. Valószínűleg a kettő kombinációja fog megvalósulni.
Ugyancsak Kínában indultak úgynevezett szivacsváros-projektek, ami azt jelenti: sok helyen eltüntetik a betont, vagy áteresztővé teszik, hogy biztosítsák a csapadékvíz talajba szivárgását a városokban is. A probléma globális, az egész világnak el kell gondolkodnia ilyen és hasonló megoldásokon, hiszen már a közeli jövőben a víz lesz a világ legfontosabb stratégiai eleme. Ahogy fent írtuk, mennyisége állandó, ámde:
A víz felhasználása triplaexponenciálisan nőtt az elmúlt évszázadban, miáltal ugyanilyen mértékben csökkent az egy főre jutó mennyiség. 1975-ben a globális átlag 15 ezer köbméter/fő/év volt, ma 5000 köbméter/fő/év
–emeli ki a professzor.
Még egyszer hangsúlyozzuk, a víz nem fog elfogyni, de egyre többen használjuk az adott készletet, a klímaváltozás hatására pedig változni fog az eloszlása.
Ezzel megnövekszik a víz konfliktuspotenciálja is, Szöllősi-Nagy szerint nagyon fontos, hogy a politika és a publikum is megértse: ha az emberiség elkerüli a nukleáris holokausztot, a vízhiány jelenti a sorban következő legnagyobb fenyegetést és megoldandó feladatot.
