Január 6., vízkereszt napja igazi vízválasztó, egyben nagyon fontos keresztény ünnep. Ekkor ér véget az adventtel kezdődő karácsony, a megtestesülés misztériumát középpontba állító időszak. A befelé fordulás, lelki elmélyedés, bűnbánat ideje e naptól véget ér, ismét szabad a tánc, a lagzi, a nagy mulatságok. Kezdődik a farsang, a hangos vidámság időszaka.
Ha nem is ilyen tudatosan, de a „nagy változás” máig él: hagyományosan vízkeresztkor vesszük le a díszeket a karácsonyfáról, és a csupasz, száraz fenyő megy a tűzre vagy a szemétbe. Ezzel végleg elbúcsúzunk az óévtől, teljes mellszélességgel az új felé fordulunk.
A legfontosabb ünnepek egyike
E napot az egyiptomiak a Nap és a Nílus vize ünnepeként ismerték. A kereszténységben ez az epifánia, azaz Jézus megváltóként való megtestesülése volt, a víz maradt középpontban. A IV. század elejétől négy jeles eseményt is január 6-ához kötöttek:
- Jézus születését,
- Jézus megkeresztelését,
- a kánai menyegzőt, ahol Jézus első csodáját tette a víz borrá változtatásával,
- a három királyok látogatását.
Úgy tudjuk, a korai keresztények közül először a gnosztikus és eretnek Bazilidesz követői emlékeztek meg e napról, mint Jézus születéséről, mert úgy vélték, az ember Jézus a keresztségkor vált Isten fiává. Az V. században aztán egy zsinati határozat a Megváltó földi születését december 25-ére tette, egyben a karácsonyi ünnepkör legjelentősebb napjává. Január 6. a második helyre „csúszott”, de máig a kereszténység legfontosabb ünnepei közé tartozik.
Gigantikus jelenet: a Szentháromság megmutatta magát
A magyar vízkereszt elnevezés a víz e napon szokásos megszenteléséből, megkereszteléséből ered, ami Jézus a Jordánban való megkeresztelésére utal. Ez Jézus megalázkodásának része volt, amelyben közösséget vállalt a bűnös, a keresztség tisztító erejére rászoruló emberrel. Keresztelő Szent János sorra keresztelte Judea fiait a folyóban a megváltás reményében (Mk 1, 8-11.):
És prédikála, mondván: Utánam jő, a ki erősebb nálam, a kinek nem vagyok méltó, hogy lehajolván, sarujának szíjját megoldjam.
Én vízzel kereszteltelek titeket, de ő Szent Lélekkel keresztel titeket.
És lőn azokban a napokban, eljöve Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelteték János által a Jordánban.
És azonnal feljővén a vízből, látá az egeket megnyilatkozni, és a Lelket mint egy galambot ő reá leszállani;
És szózat lőn az égből: Te vagy az én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm.
A szűkszavú leírás monumentális képet takar: Jézus alámerül a vízben, az ég megnyílik, onnan Isten szava hangzik: az Atya szól az emberek közt álló Fiúhoz, miközben felette a Szentlélek lebeg: a Szentháromság kinyilvánította magát az emberiség előtt.
Új szövetség született
Keleten a keresztség maradt az ünnep fókuszában, míg nyugaton – a vízszentelés szertartásának megtartása mellett – a napkeleti bölcsek, azaz a háromkirályok látogatása került inkább előtérbe. Innen január 6. másik, hagyományos magyar megnevezése: háromkirályok.
A mikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Bethlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván:
Hol van a zsidók királya, a ki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki.
[…]
És ímé a csillag, a melyet napkeleten láttak, előttük megy vala mind addig, a míg odaérvén, megálla a hely fölött, a hol a gyermek vala.És mikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendezének.
És bemenvén a házba, ott találák a gyermeket anyjával, Máriával; és leborulván, tisztességet tőnek néki; és kincseiket kitárván, ajándékokat adának néki: aranyat, tömjént és mirhát.
(Mt 2, 1-12.)
Kinek ne lenne ismerős Menyhért, Gáspár és Boldizsár neve? Pedig a Biblia nem említi őket, még azt sem, hányan voltak.
Ám nem is ez a lényeg, hanem a jelenet szimbolikája: a bölcsek a pogányokat, azaz a nem zsidókat képviselik, Jézus előtti tisztelgésük pedig azt jelenti, Isten már nemcsak a kiválasztott nép, hanem a „pogányok” vagyis az egész emberiség előtt megmutatta önmagát emberré válásában.
Borrá változtatta a vizet
A kánai menyegző jelentőségét János evangélista szavai világítják meg (Jn 2, 11.):
Ezt az első jelt a galileai Kánában tevé Jézus, és megmutatá az ő dicsőségét; és hivének benne az ő tanítványai.
Vagyis Jézus első csodatétele isteni megjelenésének bizonyítéka, hittel töltötte el a tanítványokat. De mi is történt?
Jézus feltehetően Natanaellel, Simon Péterrel, Andrással, Fülöppel és Jánossal akkor ért Kánába, amikor a menyegző már javában folyt. A zsidóknál az volt szokás, hogy ha leány volt a menyasszony, akkor egy teljes hétig, ha özvegyasszony ment újra férjhez, akkor három napig tartott a lakodalom. A násznép cserélődött, de például a násznagynak végig ki kellett tartania, az étekmesternek pedig folyamatosan megfelelő mennyiségű ételt és italt kellett biztosítania.
Nem csoda, ha a vége felé valamiből hiányt szenvedtek, például borban.
És elfogyván a bor, a Jézus anyja monda néki: Nincs boruk.
Monda néki Jézus: Mi közöm nékem te hozzád, oh asszony? Nem jött még el az én órám.
Mond az ő anyja a szolgáknak: Valamit mond néktek, megtegyétek.
Vala pedig ott hat kőveder elhelyezve a zsidók tisztálkodási módja szerint, melyek közül egybe-egybe két-három métréta fér vala.
Monda nékik Jézus: Töltsétek meg a vedreket vízzel. És megtölték azokat színig.
És monda nékik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak. És vittek.
A mint pedig megízlelé a násznagy a borrá lett vizet, és nem tudja vala, honnét van, (de a szolgák tudták, a kik a vizet merítik vala), szólítá a násznagy a vőlegényt,
És monda néki: Minden ember a jó bort adja fel először, és mikor megittasodtak, akkor az alábbvalót: te a jó bort ekkorra tartottad.
– olvassuk Jánosnál, és ezt követi a hangsúlyos zárómondat, amit itt az elején idéztünk.
(Kiemelt kép: MTI/AP/Michael Sohn)
