Belföld

Letartóztatták a Budapesti Javítóintézet emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsított igazgatóját

A Fővárosi Főügyészség közölte, hogy egy budapesti intézmény férfi vezetőjének és alkalmazottjának letartóztatására tett indítványt: a vezetőt emberkereskedelemmel, kényszermunkával és közfeladati helyzettel visszaéléssel gyanúsítják egy kolléganőjével együtt.

A főügyészség azért indítványozza őrizetbe vételüket, hogy ne szökhessenek el, ne veszélyeztethessék a bizonyítást, illetve ne követhessenek el további bűncselekményeket.

A Magyar Jelen az üggyel kapcsolatban azt írta, hogy a Budapesti Javítóintézet igazgatóját és egy munkatársát vették őrizetbe. A férfi 2011 óta vezette az intézményt, és többször is kitüntették a hivatali ideje alatt. Az intézmény igazgatóját márciusban függesztette fel a Szociális Gyermekvédelmi Főigazgatóság, az akkor kapott névtelen bejelentést nyomán belső vizsgálatot indítottak és megtették a büntetőfeljelentést.

Frissítünk!

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a Fővárosi Törvényszék elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik