A téli napforduló után újjáéledő fény ihlette az emberiség talán legősibb ünnepét, eredete a történelem előtt korokba nyúlik vissza. A keresztény tanítás szerint a fény Jézust jelképezi, az ő születése egy új kezdet, a világosságot, a reményt hozta el a Földre és újítja meg évről-évre Karácsony idején.
A Názáreti Jézust a tudomány mindig is valós személynek tekintette, aki 30 esztendősen, halála előtt alig három évvel lépett a történelem színpadára, ezt a rövid időszakot kiválóan ismerjük a Szentírásból.
De hogyan és miként telt a megelőző három évtized? mit tudunk Máriáról és Józsefről azon túl, amit a Szentírás említ? Egy szóval: milyen volt Jézus, a történelmi személy és családjának élete a valóságban?
A 24.hu kérdéseire Nagypál Szabolcs római katolikus teológus, egyetemi adjunktus válaszolt írásban.
Vállalkozó is lehetett
A rendelkezésünkre álló hiteles források nagyon fontosnak tartják Jézus előkelő származását: mind anyai, mind apai ágon egészen Dávid királyig vezetik vissza a családfáját. Műveltségéből, tanultságából arra következtethetünk, hogy nem a legszegényebbek közé tartozott, hanem talán az akkori középosztály alsó részéhez. Még olyan elméletek is vannak, hogy építészmérnökként a módosabb vállalkozói-értelmiségi réteg egyik tagja lehetett.
Tanult és vállalta az összeütközéseket
A megbízható források szerint a Názáreti Jézus mintegy harminc évesen kezdett tanítani, és három esztendőn keresztül járta a Szentföldet. A föllépése előtti időkről nem sokat tudunk.
Az egyik fönnmaradt hiteles szövegegyüttes a gyermekségtörténeteknek a sora, amely azonban nem annyira az ő személyes tetteiről szól, inkább a megfogamzása és a születése körüli eseményekről, valamint arról, hogy a szülei mindezen kihívások és válságok kapcsán hogyan viselkedtek.
Kiemelkedik gyermekkorából a tizenkét esztendős Jézusról szóló történet, amely a vallásossággal és az istenhittel kapcsolatos érzékenységére és elkötelezettségére mutat rá. Tisztelte a szüleit, de fölvállalta a küldetéséből adódó esetleges feszültségeket is velük.
A föllépése utáni magatartásából arra következtethetünk (visszafelé), hogy fiatalkorában nem tétlenkedett, hanem nyelveket tanult, írni és olvasni tudott, elmélyülten ismerte a vallásos szövegeket, más értelmiségiekhez hasonlóan meggyőzően otthon volt a zsidóság önazonosságát adó szövegvilágban.
Feleség és gyerekek?
Külsejéről nem sokat tudunk, de nyilván a benső erő, az elkötelezettség és a küldetéstudat, amely lobogott benne, kiül a tekintetre, a föllépésre is. A kornak a zsidó öltözködési és arcszőrzethordási szokásait viszont ismerjük, eszerint például nyilvánvalóan felnőtt férfiként dús arcszőrzete volt.
Jézusnak felesége és gyermekei nem voltak, ő maga nem alapított családot, az egész életét az ügyének kívánta szentelni. A korabéli följegyzések szerint több tekintetben kiemelkedett a kortársai közül, ennek megfelelően a legtöbben nem igazán értették a cselekedeteit, furcsállták azokat, a tettei sokakat megdöbbentettek.
Ugyanakkor csupán lassan kristályosodott ki önmaga előtt is – a kortársak számára pedig különösen – a küldetésének valódi, később történelemalakítónak bizonyuló jelentősége.
Állandó meg nem értések sora
Nyilvános működésének a három rövid esztendeje alatt elsősorban vándorolt, ami azt jelentette, hogy az alkalmi munkákon, valamint a helyzet adta élelemszerzésen (például a halászaton) kívül elsősorban adományokból tartotta fönn magát: rá volt utalva mások szolgáló szeretetére.
A korban egyáltalán nem volt ritka – mint ahogyan más korokban sem az – az Istennel különleges kapcsolatban állók föllépése, vagy legalább is azoké, akik ezt gondolták és hirdették magukról. Jézust is igen sokszor tekintették egynek a többi vándor-igehirdető közül – amíg meg nem bizonyosodtak az ellenkezőjéről, vagyis kiválasztottságáról és különlegességéről.
Jézust mindezzel együtt leginkább a meg nem értés, az állandó félreértések sora bántotta: ezt minden bántalmazásnál érzékenyebben fogadta, és hevesen vágyott arra, hogy mások is megtapasztalják az őt megérintő és hatalmába kerítő isteni szeretetet és bölcsességet.
József kiállt mellette, Mária támogatta
A (nevelő)apjáról, Józsefről a foglalkozásán kívül tulajdonképpen nem sokat tudunk, ismeretes azonban a férfias kiállása menyasszonya, majd felesége, Mária, illetve annak gyermeke, Jézus mellett. A halálának a helyét és a pontos idejét sem ismerjük, de a jelek szerint a gyermeke elvesztését – sőt talán az egész tanítói szolgálatát – már nem élte meg.
Mária nagyon fiatalon lett édesanya – bár a korban azért ez nem volt annyira kirívó eset.
Az édesanya, valamint a fia kapcsolata olyannyira szoros volt, hogy a Jézus számára rengeteg szenvedést tartogató kivégzésekor is jelen volt Mária. Sőt, a fiú egyik utolsó gondja éppen az volt, hogy a(z egyik) szeretett tanítványát, valamint az édesanyját kölcsönösen is egymás gondjára bízta.
Jézus halála után Máriának kulcsszerepe volt a tanítványi közösségnek az összetartásában és együtt maradásában, a föltámadásnak az örömhíréről a legelsők között értesült, és az abból kibomló következményeknek az elterjesztésében is oroszlánrészt vállalt.
Mária életéről Jézus halála után a tanítványi közösség gondoskodott. A keresztény hagyomány Mária halálát is sajátosan fogalmazza meg, amelyet az ’elszenderedés’ és a ’mennybe fölvétel’ kifejezésekkel ír le.
Nem maradt fönn a „vérvonal”
Jézusnak minden valószínűség szerint nem voltak testvérei. A források említenek ugyan „testvéreket”, de e szót ’unokatestvér’, illetve ’rokon’ jelentésben is gyakran használták. A római katolikus teológia a jelképes ereje miatt a tanítás szintjén is lényegesnek tartja a máriatanban, hogy az édesanyja nem fogant több gyermeket, se őelőtte, se pedig utána.
A jelentősége annak, hogy a vérségi rokonok emlékezete hiányzik, a kiválasztottságnak és a meghívottságnak az egyetemességében rejlik. Nem a származása határoz meg ugyanis valakit, hanem mindenki istenképmás és Isten gyermeke, és személyes válaszadásra is képes, amikor találkozik Isten hívó szeretetével.
