Tudomány

Évszázadok óta hisszük, hogy a kínai nagy fal látszik a Holdról. Pedig nem

Tény, hogy a kínai nagy fal az egyik legmonumentálisabb építmény, amit ember valaha alkotott. Az egymással versengő fejedelemségek kezdték építeni a Krisztus előtt VII. században, majd az addig elkészült szakaszokat Csin Si Huang-ti császár egymillió munkás beállításával a Kr.e. III. században összekötötte az addig elkészült szakaszokat. Az építkezés azonban egészen a XVII. századig folytatódott.

Akkora, hogy látszik az űrből

A kanyargó, kígyózó mélységében is tagolt erődrendszer teljes hossza 21 ezer kilométer, amit néhol vizesárkok és egyéb védművek, egymástól nyíllövésnyi távolságra erődök és bástyák tagolnak. Magassága átlagosan 10, szélessége a talapzatánál 7-8, a tetejénél 4-5 méter.

Katonák, elítéltek, hadifoglyok és parasztok építették sokszor embertelen körülmények között, sokukat halálra dolgoztatták. A falhoz már a kezdetektől számos legenda kapcsolódik, például az, hogy

ez az egyetlen emberi építmény, ami az űrből is látszik.

Az ötlet nem túl új, a kijelentés először 1754-ben William Stukeley régiségkereskedő levelében bukkant fel, majd Henry Norman angol írónál köszön vissza 1904-ben. Közismertté viszont csak akkor vált, amikor az 1930-as években egy amerikai rajzfilm tényként közölte – írja a Múlt-kor.hu.

Az űrhajósok tagadják

Aztán az ember meghódította a világűrt, eljutott a 384 ezer kilométer távolságban lévő Holdra is, az asztronauták pedig lehűtötték az ezirányú lelkesedést:

  • Neil Armstrong az 1969-es Holdraszállás után: a kínai nagy fal „biztosan nem látható a Holdról”.
  • Alan Bean, az Apollo-12 asztronautája: „az egyetlen dolog, amit láthatsz a Holdról, az egy gyönyörű gömb, amely többnyire fehér színű, kék és sárgásbarna foltokkal tarkítva, olykor pedig a zöld vegetáció is előbukkan”. Majd hozzátette, hogy ember alkotta objektum szabad szemmel nem vehető ki.
  • Eugene Cernan és Ed Lu űrhajósok: alacsony földkörüli pályán – szinte tökéletes körülmények között – kivehető a fal. „De tudnod kell, hol keresd”.
  • Jang Li-vej, a kínai űrprogram első űrhajósa szintén cáfolta a tévhitet.

A fal bár elképesztően hosszú, de túl keskenya ahhoz, hogy az emberi szem ennyire nagy távolságból kiszúrja.

(Kiemelt kép: MTI/EPA/Rolex Dela Pena)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik