Tudomány

Hatalmas űrrepülési konferencián vitatják meg az emberiség jövőjét

Az űrrepülés legnagyobb alakítói november 9-én gyűlnek össze Seattle-ben, hogy megvitassák, mik lesznek az emberiség következő nagy lépései.

A találkozón az űrrepülés különböző területeinek képviselői, így például a Virgin Galactic vezérigazgatója, George Whitesides; a Breakthrough Starshot fő támogatója, Yuri Milner; az aszteroidabányász Planetary Resources vezérigazgatója, Chris Lewicki; a NASA egykori igazgatóhelyettese, Lori Garver; valamint a közelmúltban befejeződött Cassini-misszió képalkotó csoportjának vezetője, Carolyn Porco vesznek részt.

A cél az, hogy összehozzunk egy változatos csoportot, amely megtanítja nekünk és magának, hogy mennyi különböző dolog folyik az űrben

– mondta a rendezvényt szervező The Economist tájékoztató szerkesztője, Oliver Morton a Space.com-nak.

Lesz mit megbeszélnie a konferencián résztvevő szakértőknek.

Az utóbbi időkben az űrrepülés látványos fejlődésen ment át azzal, hogy bizonyos magáncégek is meghatározóvá váltak a területen. A vállalatoknak köszönhetően rövidesen eljöhet az újrahasznosítható rakéták, a felfújható űrállomások, az űr- és holdturizmus, valamint a parányi műholdak korszaka.

A találkozón a szakértők több űrrepüléssel kapcsolatos témát is körbejárnak majd. Szó lesz az űr gazdaságra gyakorolt hatásáról, a magánvállalatok szerepéről, az adatkezelés forradalmáról, az űrkutatás etikai kérdéseiről, az űrszemétről, illetve arról, hogy hol jár majd az emberiség 50 év múlva.

(Kiemelt kép: SpaceX)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik