Tudomány

Elképesztő látvány: íme a Jupiter fellegei

Mióta a Juno júliusban megérkezett a Jupiterhez, elképesztő mennyiségű és minőségű fotót készített az égitestről. Az űrszonda most újabb közeli képeket közölt a bolygó fellegeiről.

A napelemek segítségével haladó űrszonda újabb képeket készített a környék legnagyobb bolygójáról. Mióta a Juno 2016 júliusában pályára állt, alaposan feltérképezte az égitest kavargó felhőit és hatalmas viharait. A jelenségről legutóbb idén januárban mutattunk be fotókat.

Néha az óriási viharok különleges légköri formációkat tudnak létrehozni – ilyen például a Nagy Vörös Foltként ismert anomália, melynek átmérője a Föld egyenlítői átmérőjénél is nagyobb.

Scott Bolton, a Délnyugati Kutatóközpont szakértője szerint az új fotók úgy néznek ki, mintha csak van Gogh festette volna őket.

Hasonlóakra számítottam, hiszen régen a Voyager is készített képeket, illetve más, a Jupiter közelében elhaladó űrhajó is készített felvételeket, de ezek általában globálisak voltak

– állapította meg a kutató. Bolton hozzátette, a közelebbi fotókon a kavargó örvények tényleg művészeti alkotásokra hasonlítanak.

Az elképesztő felhők a Jupiter komplex légköri dinamikája és a helyi kémiai tulajdonságai miatt alakulhatnak ki – utóbbi tényező miatt lesznek olyan színesek a fellegek. Igaz, az égitesten látható kavalkád pontos kialakulásának okát egyelőre nem ismerik a tudósok.

Bolton szerint hasonlót nem találni a Szaturnuszon, az Uránuszon vagy a Neptunuszon. Nem lehetetlen, hogy a jelenség a Jupiter csillagokéhoz hasonló méretei miatt alakul ki, a nagy tömegnek köszönhetően ugyanis speciális folyamatok indulhatnak be.

Szerencsére a Juno nem csak a lélegzetelállító atmoszféra megörökítéséért utazott a bolygóhoz. Az űrszonda fontos adatokat gyűjt az égitest gravitációjáról, sarki fényeiről, légköréről, a felhők mélységéről, illetve az elektromos mezőiről.

Ezen adatok segítségével a szakértők következtetni tudnak arra, hogy mi is található a sűrű atmoszféra alatt. Eddig például sikerült alaposabban elemezni a Jupiter pólusait, melyek sokban különböznek az egyenlítői régióktól.

Március 27-én a Juno közelebb repült a bolygó felszínéhez, csupán pár ezer kilométerre szállt a felhőktől. A NASA szerint az itt készült fotók rövidesen láthatóak lesznek.

Az űrszonda a következőkben újabb pályákat fog felvenni, az így összegyűjtött adatokkal a szakértők végül egyetlen nagy, globális képet alakítanak majd ki a bolygóról. A kutatók bíznak benne, hogy a térkép segítségével megérthetik a belső területek struktúráját és kialakulását.

Galéria
A Jupiter egy 2016 júniusi felvételen Kép: NASA/JPL

(National Geographic)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik