Az új kutatás során kiderült, hogy a keresett kibocsátó egy pulzár – azaz egy gyorsan forgó, általában szupernóva robbanás után kialakuló neutroncsillag. A Swift J0042.6+4112 nevű égitest kifejezetten különleges: rendkívül mágneses, igen gyorsan forog, ráadásul folyamatosan lopja az anyagot a közelében található csillagtól.
Az Astrophysical Journal-ban megjelent új tanulmány szerint ezek a jellemzők együtt felelősek az erős emisszióért. Bár a vizsgált objektumot korábban is ismerték már, a NASA NuSTAR (Nuclear Spectroscopic Telescope Array) elemzése előtt nem sejtették, hogy egy pulzár az, amely a titokzatos sugárzást létrehozza.
Nem tudtuk, mi volt az, amíg meg nem néztük a NuSTAR-ral
– állapította meg Mihoko Yukita, a Johns Hopkins Egyetem szakértője és az új tanulmány vezető szerzője.
A kutatók sokáig nem sejtették, pontosan milyen típusú égitest is lehet az objektum. Sokan úgy vélték, hogy egy rendkívül falánk fekete lyukról van szó. Ennek ellentmondott az a tény, hogy a fénye jóval erősebb volt, mint az Androméda-galaxis többi fekete lyukának kombinált fényessége.
A legtöbb pulzár nem ilyen fényes, ugyanis sokkal kisebbek, mint a fekete lyukak. Egy-egy pulzár ugyan valóban világosabb lehet, mint egy-egy külön álló fekete lyuk, az összes Andromébában található objektum túlragyogása azonban igen meglepő volt.
Annak felismerése, hogy az Androméda röntgenfényét egyetlen ilyen égitest dominálja, sokat hozzáad a kirajzolódó képhez.
A viszonylag közeli, mindössze 2,5 millió fényévre található Androméda-galaxis a Tejút testvérének mondható. A rendszer valamivel nagyobb a mi galaxisunknál, elemzésével mégis sokat megtudhatunk a Tejútról. Mivel rendszerünket nem tudjuk kívülről megvizsgálni, az Androméda a legjobb eszköz saját galaxisunk megértéséhez.
