A három metsző- és két szemfogból álló protézis anatómiailag helytelenül van sorba állítva, a hídszerű aranylemezből készült rögzítőszerkezet ugyanakkor figyelemreméltó.
A műfogsor elkészítéséhez a “fogász” eltávolította az egyes fogak gyökércsúcsait, a gyökerek mentén pedig egy hosszanti vágást ejtett. A fogakat ezután helyezte a vájatba az aranylemez segítségével. A mikro-CT vizsgálat mutatta ki azokat az apró aranycsapokat, melyekkel az egyes fogak a nagyobb aranylemezhez csatlakoznak. Egy elektromikroszkópos elemzés azt is felfedte, hogy az ötvözet 73 százaléka arany, 15,6 százaléka ezüst, 11,4 százaléka pedig réz.
A protézis két S-alakú, lyukkal ellátott végződéssel illeszkedett viselője meglévő fogaira – a lyukakat valószínűleg rögzítésre használták.
A hasonló műfogsorok elkészítését először egy francia sebész, Ambroise Paré írta le a 16. század második felében. A modern sebészet és patológia úttörője több francia király gyógyításában is részt vett. A fogprotézisek korai fejlesztésében a 18. században tevékenykedő Pierre Fauchard is komoly szerepet játszott – a szakembert sokszor a modern fogászat atyjaként emlegetik.
Bár a korszakban már többen foglalkoztak a kérdéssel, tárgyi bizonyíték eddig nem került elő – egészen mostanáig. Minozzi szerint ez az első alkalom, hogy sikerült olyan leletet találni, melyen felfedezhető az aranylemezes technológia.
A szakember hozzátette, a 16-17. században használt fogászati módszerekhez hasonló eljárásokat 2 500 évvel korábban már az etruszkok is ismertek. Ez alól kivétel az egyébként igen bonyolult aranylemezes megoldás, mivel az a fogak gyökerében halad keresztül.
Umberto Pagliaro fogorvos szerint az újkori eljárás sokban hasonlít az úgynevezett Maryland hídtechnikára, melyet a Marylandi Egyetemen fejlesztettek ki. A módszer alapja egy gyantából készült híd, melyet két végén egy-egy szárny rögzít az ép fogak hátuljára.
A protézis a Lucca közepén található San Francesco monostornál zajló ásatás során került elő. A kutatás fő célja a város szempontjából a 14-15. században meghatározó család, a Guinigik két nagy kősírjának feltárás volt.
Mivel idővel a rokonok a kriptában az ősök sírjaira temetkeztek, a maradványok elkeveredtek, így nehéz megállapítani, hogy az egyes csontok melyik korszakból származnak. A fogsor rétegéből előkerülő kerámiacserepek és vallásos medálok mindenesetre valamikor a 17. század folyamán keletkeztek, ezért igen valószínű, hogy a protézist is ekkortájt hozták létre.
A műfogsort nagyjából 100 egyén csontváza közt találták meg, az azonban egyik állkapocsba sem passzol. A környéken előkerült maradványok több mint fele 40 évnél idősebb embertől származik – ez a korban viszonylag idősnek számított. Minozzi megállapította, hogy a Guinigik esetében a fog körüli betegségek és a fogak hiánya kétszer gyakrabban fordult elő, mint a korabeli toszkán népességnél.
Bár azt nem sikerült megállapítani, hogy a protézis kihez tartozott, az viszont kiderült, hogy az eszköz remekül működött, és sokáig használatban is volt – a leleten talált fogkő és a fém állapota ugyanis erre utal.
(Via: Live Science)