Tudomány

Boszorkányt találhattak magyar tudósok

Boszorkányper (Array)
Boszorkányper (Array)

A nőt felhúzott lábakkal, oldalára fektetve temették el. Fejét úgy tették mellé, hogy halála után is örökké a közeli templom keresztjére tekintsen.

Az umbriai Foligno város közelében fekvő Sassovivo kolostora környékén 2014-ben kezdtek ásatásokat olasz szakemberek. A különböző korokból származó falrészletek mellett emberi maradványokat is találtak, zömében a XV-XVI. században eltemetett személyekét. Feltételezések szerint a szerzetesek mellett itt helyezték nyugalomra Foligno város előkelőit, valamint a környékbeli lakosság számos tagját.

Idén – nemzetközi tudományos együttműködés keretén belül – a munkába magyar tudósok, Pap Ildikó, Szeniczey Tamás és Hajdu Tamás is bekapcsolódtak. A most feltárt két sírból összesen 12 ember csontvázmaradványai feküdtek, jelentős részben összekeveredve egymással.


Boszorkányper (Wikipedia)

A legérdekesebb leletnek az olasz kutatók által boszorkányként emlegetett, 30-40 éves kora körül elhunyt asszony maradványai számítanak – mondta el a Hír24-nek Kiss-Stefán Mónika, a Magyar antropológusok szóvivője. Különleges helyzetben helyezték örök nyugalomra: lábait felhúzták, mintha “térdelne vagy guggolna”, testét pedig oldalra fordítva fektették a sírba.

A koponya a test mellett feküdt, olyan helyzetben, hogy folyamatosan, a túlvilágon is a templom keresztjét kelljen néznie. A rendellenes testhelyzetből és abból a tényből, hogy a sírgödör mérete nem akadályozta volna meg a fekvő helyzetben való eltemetést, arra is gondolni, hogy a nő egykoron boszorkány lehetett – pontosabban e váddal illették. Elképzelhető, hogy az asszonyt azzal büntették, hogy az örökkévalóságig nézniük kelljen a keresztet…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik