Tudomány
házasságtörő (Array)

Le kellett vágnia a saját péniszét – a középkorban ez még enyhe büntetés volt

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2015. 05. 20. 13:00

A házasságtörő "szerszámát" pellengérre szegezték, a továbbiakról szóló döntést pedig egy sarló formájában adták a kezébe.

A középkori és kora újkori jog a közösség védelmében, és természetesen vallási indíttatásból is kizárólag házasságon belül tűrte meg a szexualitást. A cél természetesen még ekkor is a gyermeknemzés, ám elfogadhatónak tartották egy ma már igen furcsán hangzó érvelés alapján is. A feleségnek tudniillik ura szolgálatára kellett állnia, hogy lelohassza vágyait, így óvva az “ösztön hajtotta” bűntől. Magyarul a férfi inkább feleségén élje ki magát, mint lelki üdvét – és a földi hatalmak előtt életét – kockáztassa a félrelépéssel.

A vétkes és szerszáma

Ha ugyanis megtette, embertelen büntetésre számíthatott. A Szabolcs vármegyei Mándokon egy 1549-es törvény szerint például: “Azmely házasember mással latorkodik, az pelengérben szegezzék az szerszámát, és egy sarlót adjanak kezében, hadd metssze el ő maga. Annak felette tíz jámbor polgárokkal és tíz jámbor asszonyállatokkal, térden állva, ő maga kövesse meg feleségét.”

Lássuk, mit is jelent ez. A latorkodás és a “szerszámmal” kapcsolatos dilemma egyértelmű. A “pelengért”, vagy pellengért nevezték szégyenoszlopnak vagy szégyenkőnek is. A települések központi részén felállított egyszerű oszlop vagy kőépítmény volt, amelyhez az elítéltet hozzáláncolták meghatározott ideig. Ha úgy adódott, itt verte el a hóhér vagy a poroszló, majd a község tagjai gúnyolhatták kedvükre. Célja az elrettentés volt, hogy az elítéltre, de főleg a bűntettre nyilvánosan felhívják a figyelmet, de egyúttal meg is szégyenítsék.

házasságtörő (Array) 

Nem vették tréfára a paráznaságot és a házasságtörést, és bár a büntetés mértéke ma már érthetetlenül brutális, de az “akkori logika” mentén talán könnyebb megérteni. A középkori társadalom kis közösségekből épült fel, ezek fontos sajátossága volt a bensőséges együttélés, a ma már elképzelhetetlen fokú egymásrautaltság. A helyi elöljárók ezért mindent elkövettek a széthúzás, belső villongások elkerülése – Írja Mezey Barna a Rubicon.hu-n.

Borzasztó halál

Márpedig az ellentétek egyik kútforrása lehet a nemi kapcsolatok szabadossága. Főleg, hogy a legfőbb védelmezendő érték a család volt. Így hát a szigor különböző fokával sújtottak le, ha a paráznaság hajadonokat, mint ha házasokat érintett. Előbbi enyhébb esetében a forró vérű párocska megúszta megszégyenítéssel, megveretéssel. Amennyiben kapcsolatuk eredménye gyermekáldás lett, a bűnöst kiközösítették, kiűzték a faluból, uradalomból. Nyilván, erkölcsileg ez is egyenlő volt a halállal.

Magyar sajátság volt a bikapénz, amit házasságon kívüli kapcsolatot létesítőktől szedtek, és ez a “paráznabírság” bizony az úriszék jelentős bevételi forrásává vált. Sokkal keményebb büntetésre számíthattak azok, akik házasságban élve követtek el paráznaságot. Tettükkel ugyanis nemcsak a “hétköznapi” erkölcsöt, de a vallás családra vonatkozó parancsait is sértették: aláásták a család stabilitását és megtagadták a házasság szentségét. Büntetésük nem ritkán tűzhalál, vízbe fojtás volt, de előfordult például élve eltemetés, illetve az egymásra fektetett vétkesek karóval átszúrása is…

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.