Dalolva mentek katonáink a nagy háborúba, éljenző tömegek búcsúztatták őket, a nemzeti buzdulat mindent felülmúlt. Aztán a fiúk nem jöttek haza, sőt egyre többen és többen mentek. Hírek érkeztek a pokolról, bármit is sulykolt a propaganda. Még egy év sem telt el a vérontásból, elemi erővel tört fel a békevágy.
Alább a Politikatörténeti Intézet korabeli sajtóhíreket feldolgozó weboldala () segítségével mutatjuk be a Népszava 1915. április 13-ai, békét sürgető vezércikkét. Senki nem gondolt ekkor még közel 20 millió halottra, a második világháborúba vezető kapzsi békeszerződésekre. Az emberség szól itt a gyűlölethez. Már maga az is csoda, hogy az írás átmehetett a háborús cenzúrán.
Új nemzeti viselet Európában
“Franciaországban már a 17 éveseket sorozzák, a magyart elviszik 50 felé is. A gyermekkor és az öregkor találkozik így össze a harcmezőkön: három nemzedék harcol maholnap egymás mellett és egymás ellen. Ha így megy tovább, világszerte kiesik egy rend az emberiségből: aggok és gyermekek maradnak csak meg majd a világon.”
Fortepan/Komlós Péter
“A nemzeti színek ma már csak a csatatéren lengenek: Európa nagy államaiban kezd egy fajta nemzeti viselet kialakulni: a fekete gyászruha, a férjüket, gyermeküket elveszített és gyászoló asszonyok nagy fekete fátyola vagy kis gyászkendője” – írja a lap.
“Ez a rettenetes háború – ipar, amely nyomorékokat gyárt, amely gyászos termékeivel elárasztja a londoni, bécsi, berlini, párizsi és budapesti utcát, szörnyű kalapácsütésekkel ébresztgeti az emberekben mindenütt – nemzeti és faji különbség nélkül – ezt a kérdést: Meddig még? Nem volt még elég?”
“Miért e szörnyű vérengzés? Miért kell minden népnek elveszítenie színe-virágát, ifjúságát és férfiait? Nem látják még most sem be azok, akiknek a világ mai rendje és szervezete mellett a döntő szót ki kell mondaniok, hogy a világ valamennyi népében van annyi erő, hogy az élethez való jogát fönntartsa, hogy egyik nép sem elég erős arra, hogy megfojtsa, kiirtsa, élni ne hagyja a többieket? “
Meddig még?
“Mit akarnak még egymástól! A vége mégiscsak az lesz, hogy meg kell férniük egymás mellett, be kell rendezkednie minden népnek, minden államnak, minden országnak arra, hogy más nép, más állam, más ország is van a világon rajta kívül, akit el kell tűrnie és jobb vele együtt dolgozni és együtt versenyezni a munka és művelődés piacán, mint a gyilkolásban és egymás kölcsönös elpusztításában.”
“Miért volna lehetetlenség ezt már ma belátni, amikor a genfi Vöröskereszt-iroda kimutatása szerint még „csak” 2,6 millió halott van és miért lesz lehetséges ezt belátni majd akkor, ha az elesettek száma Európában eléri a 3 vagy 4 milliót? Miért? – kérdezi ma otthon gondolatban, csöndesen száz- és százmillió ember. Meddig még? Nem volt még elég?”
Ma már tudjuk, hogy nem, 1915 áprilisában nem volt még elég: az I. világháború csaknem négy és fél év után, 1918. november 11-én ért véget. A Népszava, mint elrettentő, legrosszabb lehetőséget említi a 3-4 millió áldozatot – a végére a veszteség csaknem 20 millió halott és több mint 21 millió sebesült volt.
A Népszava Meddig még? Nem volt még elég? című cikkét teljes terjedelmében ide kattintva olvashatja a korabeli sajtóhíreket feldolgozó elsővh.hu-n.
