Gorbacsov nagyszüleit a sztálini terror kuláknak nyilvánította és deportálta, ő maga szegény paraszti családban született. Kiváló tanulmányi eredményei ellenére az iskola után egy kolhozban kezdett dolgozni, 1950-ben, 19 éves korában már érdemrendet kapott munkájáért. Ebben az évben jutott be a jogi karra, később agrár diplomát is szerzett. A szovjetunió Kommunista Pártjába 1952-ben lépett be, karrierje gyorsan ívelt felfelé. A “semmiből jött” Gorbacsov 54 évesen ért a csúcsra, amikor 1985. március 11-én a kommunista párt főtitkárává választották.
Peresztrojka és glasznoty
Merészen kezdett a politikai és gazdasági rendszer megreformálásába. Először is leváltotta az elit számos régi, “bemerevedett” tagját, például a 28 éve posztján ülő Andrej Gromiko külügyminisztert, akit a nyugat “Nyet” úrként emlegetett. Politikai terveit két szóban foglalta össze: peresztrojka (átstrukturálás) és glasznoszty (nyitottság).
Előbbi a régóta kínlódó szovjet gazdaságot kívánta fellendíteni elsősorban a központi irányítás fokozatos leépítésével. Stratégiája nyitott a piacgazdaság felé, eltűrte a magántulajdon visszaállítását: a vállalkozási kedv növelésével és modernizációval igyekezett legyőzni a recessziót. Ennek szellemében harcot hirdetett például a már társadalmi problémává nőtt alkoholizmus ellen – idézi fel a Rubicon.hu.
Tárgyalásaikat egyre nagyobb reményekkel figyelte a világ (Wikipedia)
A peresztrojka a politikában a közigazgatás racionalizálását, a korrupció visszaszortását jelentette, fokozatosan nyirbálta meg a kommunista párt hatalmát. Végül 1989-ben az általános és titkos választások eredményeként felálló Népképviselők Kongresszusa már egy korlátozottan demokratikus rendszert jelentett, biztosították a sajtó és a vélemény szabadságát, elengedték a politikai foglyokat, Gorbacsov pedig államelnökként vezette tovább az országot.
A béke ára
A külpolitikában aktívan, kezdeményezőn lépett fel a hidegháború lezárásáért, miután meggyőződése volt, hogy az amerikai csillagháborús terv meghirdetése után a Szovjetunió már nem képes folytatni a fegyverkezési versenyt. Kinyilvánította, hogy nem fogja fegyverrel egyben tartani a keleti blokkot, tárgyalásokat folytatott a kelet-európai és afganisztáni csapatok kivonásáról, valamint az atomarzenál csökkentéséről. E téren végzett eredményeiért 1990-ben béke Nobel-díjat kapott.
Gorbacsov kétségkívül jószándékú intézkedései biztosították a békés átmenetet Kelet-Európában, de egyben a Szovjetunió széthullását okozták. Nemhogy nem sikerült a belső krízist megoldania, a dolgok még rosszabbra fordultak. Maradt a gazdasági mélyrepülés, nőtt a munkanélküliség, a bűnözés és az államadósság. A szabad véleménynyilvánítás folytán személyét folyamatos támadások érték, a cenzúra eltörlése pedig felszínre engedte az évtizedek óta elnyomott nemzetiségi, szeparatista követeléseket.
Mindenki Gorbacsovot okolta a keményvonalas kommunistáktól a radikális reformokat követelő csoportokig, a közvélemény pedig az enyhülést a Szovjetunió világpolitikai súlyának csökkenéseként értelmezte, és nem díjazta. Gorbacsov kezéből kicsúszott az irányítás, a tagköztársaságok 1990-91-ben egymás után kiáltották ki függetlenségüket, az elnök ellen pedig kommunista puccsot hajtottak végre. Gorbacsov felmérte, megértette bukását és 1991. december 25-én lemondott. Helyére az “erős ember”, Borisz Jelcin lépett.
