Pótmagánvádas eljárást kezdeményezett még májusban a recski sárlavina károsultjainak képviselője, Magyar György az Egri Járásbíróságon – értesültünk az ügyvédtől.
A bíróság pedig arról tájékoztatta a 24.hu-t június közepén, hogy az „ügy megérkezett, jelenleg folyamatban van az Egri Járásbíróság előtt, az eljárás R. I. és két társa ellen folyik foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt.” Az ügyben egyelőre nem tűztek ki tárgyalást.
Recsk egyik utcáját két évvel ezelőtt, 2023 júniusában öntötte el az iszap, miután egy heves esőzés után a falu házai felett nyitott bányából a sár rájuk zúdult. Több tucatnyi embert kellett emiatt kiköltöztetni, a katasztrófavédelem lezárta a területet. Többek ingatlanja jelentősen károsodott, volt olyan lakó, aki nem is tudott visszaköltözni. A bányát üzemeltető Andezit-Bau többek közt Kósa Lajos barátjának, Fiák Istvánnak a tulajdonában állt, a cég a felelősséget mindig elhárította magától, kollektív kártérítést nem volt hajlandó fizetni.